A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi

Téma: 

A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

 

Varga Judit közölte: a nap folyamán az igazságtalan gyakorlatnak véget vető törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, sürgősséggel. Hozzátette: a sürgősségi eljárás miatt a kormányoldal kéri az ellenzék támogatását az Országgyűlésben.

MTI Fotó Illyés Tibor

A javaslat szerint addig függesztenék fel a kifizetéseket, amíg újra nem szabályozzák a börtönviszonyok miatti kártalanítást. Ehhez a társadalom támogatása szükséges, ezért az új szabályozás a nemzeti konzultáció után, annak megfelelően születik majd meg – mondta a miniszter.

Varga Judit tájékoztatása szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási perekben eddig 12 ezer 680 határozat született, és kilencmilliárd forintnyi adófizetői pénzről rendelkeztek. Ennek azonban csak a 10 százaléka került a sértettekhez – fűzte hozzá.

Az új szabályozás célja, hogy ezt az igazságtalan helyzetet megszüntesse, és a sértettek, áldozatok és hozzátartozók jogait helyezze előtérbe – hangoztatta.

A kormány szándéka továbbá, hogy minél előbb javuljanak a büntetés-végrehajtásban a körülmények és szűnjön meg a zsúfoltság – közölte az igazságügyi miniszter, hozzáfűzve: a kártalanítások pedig a jövőben ügyvédi letéti számlára nem fizethetők ki, csak a büntetés-végrehajtás vagy a jogosult számlájára.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Illyés Tibor

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó: Kovács Attila

Kormányzati segítségre és civil összefogásra is szükség lesz a múlt heti ónos eső miatti károk felszámolásához - jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn a Pilisben található Kakashegyen, miután megtekintette a jegesedés által egyik leginkább sújtott...

A rendszeres futás csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát

A rendszeres futás időtartamától és tempójától függetlenül is csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát – állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai tanulmány.

 

Hét, terrorhálózatokkal kapcsolatban álló embert tartóztattak le augusztusban Franciaországban, közülük legalább háromnak konkrét (merénylet)tervei voltak - mondta kedden a francia belügyminiszter.

2020. április 2., csütörtök, Áron