Koronavírus: a magyarok többsége a segély helyett a munkahelyek védelmét várja

Téma: 

A magyar emberek nyolcvan százaléka a munkahelyek megvédését várja el a kormánytól a koronavírus-járvány idején, és csak 18 százalékuk gondolja úgy, hogy a segélyek növelése a megoldás – közölte közvélemény-kutatása adatait ismertetve a Századvég Alapítvány kedden az MTI-vel.

 

Azt írták: az elmúlt hetekben az egyik legélesebb politikai vitát az váltotta ki, hogy a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált embereket, illetve a tevékenységüket szüneteltetni kényszerülő vállalkozásokat hogyan lehet támogatni, segélyezéssel vagy munkahelyvédelemmel, munkahelyteremtéssel.

Shutterstock

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei szerint az emberek jelentős többsége, 80 százaléka úgy gondolja, hogy a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket, és munkát kell adnia azoknak, akik elvesztették állásukat. Csupán a megkérdezettek 18 százaléka válaszolta azt, hogy a segélyek és készpénztámogatások növelése jelentené a megoldást.

Az, hogy a lakosság négyötöde a munkahelyek védelme mellett foglal állást, világosan megmutatja, hogy a magyar emberek tisztában vannak a kialakult helyzet súlyosságával és annak természetével, és olyan megoldásokban érdekeltek, amelyek hosszú távon biztosítják a családok jólétét és gyarapodását” – fogalmaztak.

Az emberek támogatják a kormány gazdaságpolitikáját

Meglátásuk szerint az eredmény igazolja azt is, hogy a közvélemény nem ült fel a felelőtlen hangulatkeltésnek és az ingyenpénz bűvöletének. Az elmúlt 40–50 évben a magyar emberek megtanulták, hogy az a pénz, amiért nem dolgoztak meg, végső összevetésben sokkal többe kerül, mint az, amelyiket tisztességes munkával keresnek meg.

Hozzátették: az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy az emberek támogatják a kormány 2010-ben megkezdett gazdaságpolitikáját, amelynek célkeresztjében a munkahelyteremtés és az ország gazdasági mozgásterének bővítése áll.

A válság lehetőséget teremt az innovációra

Minden válság egyben lehetőséget is teremt, a mostani arra, hogy a kormány a rendelkezésére álló eszközöket a leggyorsabban azokra a helyekre és ügyekre tudja összpontosítani, amelyek egy korszerű, 21. századi, az emberek érdekeit és jóllétét szolgáló gazdasági rendszer felépítését szolgálják – írták, példaként említve az innovációt, a digitalizációt és a klímabarát megoldásokat.

Megjegyezték: az emberek a kormánytól azt várják el, hogy úgy tegyen meg minden tőle telhetőt a munkahelyek megvédése, illetve a munka nélkül maradt emberek mielőbbi munkába állítása érdekében, hogy az közben ne veszélyeztesse az elmúlt években elért komoly gazdasági eredményeket.

Forrás: MTI

Kép: Shutterstock

Kapcsolódó cikkeink

A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.Hatszáz ember megkérdezésével - a Szeretlekmagyarország.hu portál bevonásával -...

Mától lehet pályázni agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozására

Mától 7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők az agrártevékenységük diverzifikálásához (agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához). A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró (kb.

A védett, azaz államilag támogatott, speciális szabályok alá tartozó munkahelyek fokozatosan növekvő jelentőségéről rendeztek ma konferenciát az Európai Parlamentben.

2020. május 31., vasárnap, Angéla,Petronella