A lengyel-magyar barátság hozhatja össze Ádert és Trumpot

Írta: itv , - Frissítve: 17th March, 2017 - 3:25pm

Téma: 

Meghívták Donald Trumpot is a Három tenger csúcstalálkozóra, melyen térségünk államfői vesznek részt – mondta el a Kossuth Rádió A visegrádi országok magazinja című műsorának Marek Magierowski, a lengyel államfő szóvivője a lengyel-magyar barátság napi rendezvénysorozat kapcsán. Előzetes a vasárnapi adásból.

Március 18-ával indul útjának a 11. alkalommal megrendezésre kerülő ünnepség, mely Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök találkozójával tetőzik.

Mi nyomtuk meg a politikai hangsúlyokat

V4 – A visegrádi országok magazinjának adott interjúban, mely vasárnap 15 óra után kerül adásba a Kossuth Rádión, Marek Magierowski hazánk és Lengyelország térségbeli jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a két ország adta meg a politikai hangsúlyokat a közelmúltban, mely mögé rendre felsorakozott Közép-Kelet Európa.

Gazdasági összefogás

Az Andrzej Duda által hónapokkal ezelőtt beharangozott Három tenger kezdeményezésben, mely a Balti-tengertől a Fekete-tengeren át az Adriáig terjedő gazdasági összefogás, Magyarországnak központi szerepe van, a többi között földrajzi fekvése miatt – húzta alá a szóvivő. A kezdeményezés elsősorban az infrastrukturális beruházásokra összpontosít, mint utak, autópályák és vasutak építése.

Trumpot is meghívták

Július elején kerül sor a Három tenger csúcstalálkozóra a térség államfőivel, köztük Áder Jánossal – jelentette be Marek Magierowski. Hozzátette, hogy az eseményre meghívták Donald Trump amerikai elnököt is, „de most még semmiféle konkrétummal nem szolgálhatok”.

Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió

Kapcsolódó cikkeink