2024 October 09 Wednesday

HÍREK

feature-top
HÍREK

A kormány elkötelezett a kkv-k versenyképességének javítása mellett

Forrás: MTI Kép: hirado.hu, Shutterstock

A kkv-k versenyképességének javítása a kormány kiemelt célja, ami a magyar uniós elnökség fő prioritása is. A GINOP+ keretében a foglalkoztatási támogatások bizonyítottan elősegítik a cégek munkaerő-utánpótlását, ami a fejlődésük egyik pillére – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Ennek megfelelően valótlan az az állítás is, hogy ezek a programok nem kapcsolódnának a versenyképességhez, mivel azok a munkaerő tartalék mozgósítását, a munkaerőhiány kezelését szolgálják, ami közvetlenül összefügg az érintett vállalkozások versenyképességével és növekedési lehetőségeivel.

A kritikával illetett programok elődprojektjei 2015-2023 között 364 ezer álláskereső foglalkoztatásához járultak hozzá közvetlen támogatással – hangsúlyozta az NGM. A sajtóban megjelent téves állítás szerint az uniós társfinanszírozással megvalósuló foglalkoztatási programok állami feladatok ellátását finanszíroznák.

Mind az „Ifjúsági Garancia Plusz”, mind „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” című projektek keretében továbbadott mikrotámogatásokat finanszíroznak az uniós források.

Azaz a cikk állításával szemben a források a vállalkozásokhoz és a munkavállalókhoz jutnak el végső soron – szögezte le a minisztérium.

Ezeknek a programoknak a célja, hogy aktivizálják a munkaerő-tartalékokat és segítsék a foglalkoztatás bővítését elsősorban a kkv szektorban: az előző programozási időszakban több ezer kisvállalkozás részesült új munkavállaló felvételéhez bérjellegű támogatásban, emellett a programok az álláskeresők munkaerőpiaci igényeknek megfelelő átképzéséhez, a mobilitás ösztönzéséhez is hozzájárultak.

A programok fő célja, hogy a vállalkozások számára ott és akkor álljon rendelkezésre a megfelelő képzettséggel rendelkező munkavállaló, amikor és ahol rájuk szükségük van. Mindkét program elindult már, fél év alatt mintegy 13 ezer álláskereső felvételéhez kaptak eddig támogatást a vállalkozások – emlékeztetett az NGM.

A projektek megvalósítása azért ebben a formában történik, mert a kormányhivatali rendszer rendelkezik országos, járási lefedettséggel és támogatásközvetítői szerepkörrel, ezzel is segítve a vállalatok gyors és hatékony forráshoz juttatását a pályázati rendszernél gyorsabb, kérelemre induló támogatási rendszer keretében.

A támogatásokkal kapcsolatos információk a kormányzat foglalkoztatási portálján keresztül érhetők el, amit a vállalkozások – ellentétben a cikk írójával – jól ismernek. Emellett olyan programokat is terveznek indítani, amelyek a kkv-k meglévő munkavállalóit hivatottak támogatni munkavédelem és az munkahelyi egészség fejlesztésével, ami szintén versenyképességi tényező – írták a közleményben.

A tárca közleménye szerint a cikk utolsó állítása sem igaz, miszerint nem segítenék a források a versenyképességet,

hiszen 2013-at követően 10 év alatt a kkv-k esetében közel 50 százalékkal nőtt az exportértékesítés árbevétele, megduplázódott a beruházásaik mértéke, miközben 440 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottaik száma.

Mindezek hatására nagymértékben nőtt a kkv-k termelékenysége is, például a kisvállalkozások esetében 131 százalékkal. Fontos, hogy ezek a programok az Európai Bizottság jóváhagyásával és támogatása mellett valósulnak meg.

Tekintettel arra, hogy az érintett cikk, az elérhető információk tanúsága szerint uniós támogatással jelent meg, különösen fontosnak tartjuk, hogy az uniós források kapcsán valós információk kerüljenek publikálásra – olvasható az NGM közleményében.

Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén: Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni.