2024 April 18 Thursday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Orbán Viktor: Magyarország menedék a menekülők számára

Forrás: hirado.hu Kép: MTI Fotó

Az Ukrajnából induló válságnak az elejét látjuk, a menekültek tipikusan Ukrajna belső részéről jönnek és van köztük magyar, ukrán és harmadik országból érkező ember is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjújában.

A kormányfő szerint Magyarország a menedék a menekülő emberek számára és ezzel a magyar kormánynak rengeteg feladata van. Fontos a nemzetbiztonsági felkészültség, hogy felkészüljünk a háború Ukrajnán belüli kiterjedésére. „Emellett vannak humanitárius feladataink. Korai még statisztikáról beszélni, de azt látjuk, hogy sokan továbbmennek egy másik országba, a nem ukrán vagy magyar menekültek jellemzően hazautaznak, de sokan maradnak Magyarországon is” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor megköszönte a magyar emberek és főként az egyházi szervezetek munkáját, amit a menekültek megsegítésében végeznek. A kormányfő elmondta, hogy a menekülteknek három hónapig tudjuk állni a kiadásait, ezután viszont el kell foglalniuk a helyüket a magyar társadalomban. A munkába álláshoz a magyar állam minden segítséget megad – tette hozzá Orbán Viktor.

Mi a békében vagyunk érdekeltek

Orbán Viktor elmondta, ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani, de a nemzetállamok azok akik cselekednek. Nem tudom, mi folyik Brüsszelben, de ha arra várnánk, akkor nagyon súlyos állapotok alakulnának ki a határon – mondta Orbán Viktor. Brüsszel egy fillért nem adott a migrációs nyomásra és a kerítésépítésre, így magunk oldjuk meg ezt, fejtette ki a kormányfő. Mi a békében vagyunk érdekeltek, szögezte le Orbán Viktor.

Elmondta, hogy már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy békésen kell rendezni az orosz–ukrán konfliktust, mert mindenki tudta, hogy egy esetleges háború miatt a szomszédos országok kerülnek nehéz helyzetbe. Mindent megpróbáltunk az elmúlt években, de ennyire futotta. Egy V4-es közös menekültügyi rendszert kell kialakítani – mondta a kormányfő.

A NATO akkor véd meg minket, ha mi is készen állunk, arra hogy megvédjük magunkat

Orbán Viktor elmondta, hogy nagy jelentőségű dolog történt Németországban, mert az ottani haderőfejlesztés révén teljesen meg fog változni Európa. Németország újrafelfegyverzése történik most, a hiányzó német haderőt az amerikaiak pótolták, gyenge ember nem kap békét – mondta a kormányfő.

Senki nem fogja az életét kockáztatni, hogy megvédjen másokat. A NATO akkor véd meg minket, ha mi is készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat. Ha a felkészülést egy ilyen konfliktusra nem tesszük meg, akkor az később sem fog menni. Mi időben kezdtünk hozzá – mondta Orbán Viktor.

Szilárdnak kell lenni, és időben meg kell kezdeni a felkészülést.

Egy hadiipart felépíteni több év, de mi időben kezdtünk hozzá.

A kormányfő elmondta, hogy Magyarország egy ütemezést hajtott végre 2010 után, de nem a hadsereg építése volt a legfontosabb. Elsősorban a családok, a nyugdíjak helyzetének és a gazdaságnak a javítása volt a fontos, majd jött a migráció. Ezt követően indult el a hadsereg fejlesztése – fejtette ki Orbán Viktor.

Magyarországot baj nem érheti, csak egy esetben, ha a józan eszünket elveszítjük és belesodródunk a háborúba – hangsúlyozta.

A baloldal a háború oldalán áll

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ezért van szükség stratégiai nyugalomra – mondta a kormányfő. Mindenki felzaklatott állapotban van a háború miatt. Egy ilyen helyzetben könnyű hibázni, ezért nem szabad semmilyen elkapkodott döntést hozni. Úgy látom, hogy a baloldal a háború oldalán áll, mert amit ők akarnak, az belevisz minket a háborúba – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a fegyverszállítás katonai célponttá alakítaná Kárpátalját. Nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal – tette hozzá.

Ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága

– szögezte le a kormányfő.

Védeni kell a rezsicsökkentés eredményeit

Közvetlen veszély, hogy a nyugatiak a szankciók mellett döntöttek. Mi nem akartunk okoskodni a szankciókról – ismertette a kormányfő. Orbán Viktor szerint az egység a fontos, de a szankcióknak ára van. Ezt rövid távon meg fogjuk fizetni, és a szankciók negatív hatásainak a kiküszöbölésén fogunk dolgozni – tette hozzá.

A második közvetlen veszély az energiaárak hirtelen megemelkedése. Védeni kell a rezsicsökkentés eredményeit. A harmadik probléma, hogy az infláció 50 százalékát az energiaáremelés adja, és ez tovább fog nőni – ismertette a kormányfő.

Középtávon veszély, hogy az egész európai gazdaság teljesítménye kisebb lesz, így mindent újra kell kalkulálni.

Minél hamarabb ér véget a háború, annál kisebbek lesznek a károk

– jelentette ki Orbán Viktor.

Sikerült legyőznünk a koronavírus ötödik hullámát

A kormányfő elmondta, hogy hétfőtől megszűnik a járványügyi intézkedések nagy része, többek között eldobhatjuk a maszkot. Sikerült legyőznünk a koronavírus ötödik hullámát, de mindenki figyeli, hogy lesz-e hatodik hullám. A szakértők szerint egyelőre a helyzet biztató, most úgy tűnik nem lesz hatodik hullám – mondta Orbán Viktor.

Az új otthonfelújítási korszerűsítési program júniusban indulhat.