ÁSZ: szabályszerű volt az államadósság kezelése

Téma: 

Hétfőn közölte a számvevőszék, hogy a vizsgálata szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) szabályozottsága megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása szabályszerű volt, bevételeit és ráfordításait szabályszerűen számolta el, közérdekű adatait közzétette, ezáltal biztosított volt elszámoltathatósága és átláthatósága. Az államháztartásért felelős miniszter társaság feletti tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű volt.

Mint írták, az ÁKK Zrt. 2013-2016 között kormányzati szektorba sorolt szervezetként működött. A vezérigazgató személyében egy alkalommal, 2015. február 1-jével történt változás. A társaság mérlegfőösszege 2016. december 31-én 573 millió forint volt, adózott eredménye a 2016. évben 128 millió forintot ért el.
 
Internet
 

Mivel az ÁKK Zrt. gazdálkodása szabályszerű, elszámoltatható és átlátható volt az értékelt időszakban, az ÁSZ nem tett olyan megállapítást, amelyre a társaságnak intézkedési kötelezettsége keletkezett volna, az Állami Számvevőszék a jelentésében nem fogalmazott meg javaslatot a társaság vezérigazgatójának – összegzi a jelentés.

Az ÁKK Zrt.-t 2001. március 1-jén a magyar állam 300 millió forint jegyzett tőkével alapította. Az ÁKK Zrt. egyszemélyes részvénytársaság, részvényeit a magyar állam birtokolja és a tulajdonosi jogokat a magyar állam nevében az államháztartásért felelős miniszter gyakorolja.

Forrás: MTI

Kép: Internet

Kapcsolódó cikkeink

Bombariadó volt Miskolcon a Bajcsy Zsilinszky úton a volt sajtóházban.
A rendőrséghez 9 óra 30 perckor érkezett a telefonhívás, hogy bomba fog robbanni a rádió épületében 11 órakor. A rendőrség nagy erőkkel érkezett a helyszínre, de robbanóanyagot nem találtak....

Kisebb földrengés volt Nógrád megyében

Nógrád megyében a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt 0 óra 57 perckor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A közlemény szerint a rengés epicentruma Cserhátsuránytól északra, Iliny településnél volt.

A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest, és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Magyarországon az idei ősz jóval enyhébb és csapadékosabb volt a megszokottnál - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

2019. július 18., csütörtök, Frigyes