Bölcsődék, óvodák és háziorvosi szolgálati házak épülhetnek vidéken

Téma: 

A kormány folyamatosan figyeli majd a falusi csok eredményeit és hatásait, és ezek alapján 2022 után is folytathatja a programot, akár ki is terjesztheti – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte: hamarosan bölcsőde- és óvodafejlesztésre írnak ki pályázatot.

 

Gyopáros Alpár ismertetése szerint az egészségügyi pályázati csomag keretén belül lehetőség nyílik orvosi szolgálati házak építésére is, amelynek idei keretösszege ötmilliárd forint. Mint mondta, a pályázaton olyan önkormányzatok indulhatnak, ahol tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis. A szolgálati porták nagyon szépek, magas komfortfokozatúak, kellő nagyságúak lesznek, és a szükséges melléképületek is megvannak. Ebben a támogatási konstrukcióban mindent finanszíroznak, akár a telek megvásárlását és az építkezést is, a járulékos költségekkel együtt. Az önkormányzatok nem pénzt kapnak, hanem a kínált mintatervek közül kell kiválasztaniuk a számukra megfelelőt.

MTI Fotó Komka Péter

A kormánybiztos közölte, hogy körülbelül egy hónapon belül pályázatokat írnak ki bölcsőde- és óvodafejlesztésre. Ezeken a programokon kapacitásnövelő bővítésre, felújításra, korszerűsítésre lehet forrást igényelni harmincmillió forint értékben, de lehet építésre is támogatást nyerni, akár több száz millió forintot is. Ennél a programnál kifejezett előnyt élveznek a minibölcsődék. A két pályázat keretösszege 15 milliárd forint lesz.

Gyopáros Alpár arról is beszélt, hogy közel 2500 település érintett a falusi csokban, a kedvezményezettek a csökkenő lakosságszámú, ötezer fő alatti települések, amelyek amúgy is hátrányosabb helyzetben vannak. Kiemelte, hogy azokat a vissza nem térítendő támogatásokat, amelyeket a csok az új házak, lakások építéséhez, vásárlásához biztosít,  az érintett 2500 településen használt ingatlanok vásárlásához és felújításához vagy bővítéséhez is megadják. Fontos újdonságnak nevezte, hogy a falusi csokot az összes tanyára kiterjesztették, ahol van lakóingatlan, akkor is, ha a porta Szegedhez vagy éppen Hódmezővásárhelyhez tartozik. Kiemelte, hogy a visszaéléseket elkerülendő igyekeztek szigorú feltételeket szabni, fontos, hogy a becsületes, gyermekeket nevelő családokhoz jusson el a segítség - olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Komka Péter

Kapcsolódó cikkeink

Az Erzsébet-program jóvoltából idén összesen 100 tonna brikett kerül az ország hét iskolájába, a leghátrányosabb kistérségekbe. A brikettek a már elszámolt Erzsébet-utalványokból készültek, fűtőértékük megegyezik a tűzifáéval.

MTI/AP

Hivatalosan is érvénybe lépett kedden a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonását célzó jogszabály, miután II. Erzsébet királynő az előírt formális uralkodói aktussal jóváhagyta és kihirdette.

Bűncselekménynek számít, ha engedély nélkül hoznak be külföldről lőszert, illetve fegyvert. Eljárás indult egy edelényi vadásszal szemben, aki a megfelelő igazoló okmányok nélkül hozott be Szlovákiából lőszereket.

2019. június 27., csütörtök, László