Domonyvölgyi gyilkosság: beismerte tettét a gyanúsított - videó az elfogásról

Téma: 

Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 18 éves férfi, aki a gyanú szerint Bag és Domonyvölgy határában hétfőn meggyilkolt egy 32 éves gödöllői nőt - jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Mihályi István közölte azt is, hogy indoklás nélkül felmentette a gödöllői rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét.
A megyei főkapitány sajtótájékoztatón elmondta: a gyanúsított két további bűncselekményt is beismert kihallgatásán. A gyanú szerint a férfi a múlt héten késsel megszúrt és könnyebben megsebesített egy 62 éves nőt Hatvan külterületén, majd autóját elrabolva elhajtott. Ezt a járművet a rendőrök szerdán megtalálták a Borsod megyei Szakáld külterületén egy árokban.
A gyanúsított a most hétfői gyilkosság előtt néhány órával Gödöllőn egy másik nő autójába is beszállt, és késsel próbálta arra kényszeríteni, hogy Aszód felé hajtson. Az asszony azonban ellenállt, így a gyanúsított kiszállt a kocsiból és elmenekült.

Arra a kérdésre, azért mentette-e fel a bűnügyi osztályvezetőt, mert sajtóhírek szerint a nő bejelentése ellenére nem vettek fel jegyzőkönyvet az esetről, Mihály István azzal válaszolt: indoklás nélkül mentette fel tisztségéből az osztályvezetőt. Közölte azt is: szolgálati kötelezettségszegés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és fegyelmi vizsgálatot is indított.

A megyei rendőrfőkapitány közölte, a 32 éves gödöllői nő gyilkosának felkutatásában hétfő és csütörtök között összesen 1165 rendőr vett részt, köztük a PMRFK teljes bűnügyi állománya, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai, valamint további megyék rendőrei. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsított 18 éves szakáldi S. Márkot csütörtök délután Miskolcon, az Avas lakótelepen fogták el a TEK munkatársai. Mihály István megfogalmazása szerint a férfinak esélye sem volt az ellenállásra.

A gyanúsított elfogásához nagy segítséget nyújtottak a Gödöllőn elhelyezett térfigyelő kamerák. A nyomozást segítette, hogy a férfi az elrabolt autót az egyik közösségi oldalon kezdte el hirdetni. Mihály István tájékoztatása szerint a büntetlen előéletű gyanúsítottat anyagi haszonszerzés vezette és korábban semmilyen kapcsolata nem volt áldozataival. A szakiskolában tanuló férfi rendezett, nyugodt családi háttérrel rendelkezett - tette hozzá.

A rendőri vezető nem tudta megerősíteni azt a sajtóhírt, amely szerint elképzelhető, hogy a domonyvölgyi támadó gyilkolt meg három hete egy férfit Budapesten. A hétfőn meggyilkolt 32 éves nő a gödöllői Szent István Egyetemen dolgozott adminisztrátorként.

Kapcsolódó cikkeink

A rendőrök által elfogott miskolci erőszaktevő beismerte tettét.

Kukoricatolvajt fogtak a Miskolci rendőrök

A járőrök tetten értek egy férfit, aki Mályi külterületén található kukoricaföldről több tucat cső kukoricát tulajdonított el.

Bevallotta: megrontotta a 13 éves lányt. Megrontással gyanúsítja a rendőrség azt a miskolci férfit, aki egy 13 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot.

Egy jelenleg büntetését töltő férfit gyanúsítanak azzal, hogy még 2011 októberében olyan súlyosan bántalmazott egy hajléktalant Sárospatakon, hogy az belehalt sérüléseibe - tette közzé honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.A tájékoztatás szerint az...

2020. június 5., péntek, Fatime