A Fidesz-KDNP 2017 nyertese a Századvégnél

Írta: itv , - Frissítve: 11th January, 2018 - 11:44am

Téma: 

Tartós növekedés és stabilitás jellemezte a Fidesz-KDNP támogatottságát 2017-ben – derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. A Figyelő által publikált adatok szerint ezzel szemben az ellenzék veszített szavazótáborából.

A Figyelő a Századvég adataira hivatkozva azt írja, hogy a kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 36, míg a biztos pártválasztók körében 52 százalékos volt.

Jelentősen elmaradt ezektől a számoktól az ellenzék, mi több, a Jobbik és az MSZP a tavalyi év folyamán folyamatosan veszítette el támogatóit. A Figyelő szerint a Jobbiknál az identitásválság, az MSZP-nél pedig a baloldali megosztottság okozta azt a végeredményt, hogy a Jobbik decemberben a teljes népesség körében 9, míg a biztos pártválasztók körében csupán 16 százalékon állt. A szocialisták esetében a támogatottsági arány 9 és 14 százalék volt a legutóbbi mérések szerint.

Az LMP egy időben némiképp tudta növelni szavazóbázisát, főként a kiábrándult MSZP-sekből, azonban nyáron ez a növekedési hullám is megállt, így a 2017-es év végi adatok alapján az LMP a teljes lakosság körében 6, míg a biztos pártválasztók körében 7 százalékon állt.

 

Hasonló támogatottsága van a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is, amely december végén a teljes népesség körében 5, a biztos pártválasztók között pedig 6 százalékon állt.

Kapcsolódó cikkeink