Hangyászsün született az Állatkertben

Írta: itv , - Frissítve: 17th April, 2019 - 12:23pm

Téma: 

Világraszóló szaporítási eredményt jelentett be a Fővárosi Állat- és Növénykert. A világon csak nagyon kevés állatkertben sikerült a hangyászsünök szaporítása, de ez Budapesten sikerült. A közönség még nem láthatja az apró állatot, amely a nyugalmat biztosító költőládában fejlődik.

 

A hangyászsünök rendkívül ritkán láthatók állatkertekben. Az őshazájuknak számító Ausztrálián kívül csak alig két tucat állatkertben lehet találkozni velük, Európában mindössze tizenegy helyen – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményében.

hirado.hu

Szaporodásuk még nagyobb ritkaságnak számít, a kicsik sikeres felnövekedése pedig olyan szakmai eredmény, amely még Ausztráliában is az újságok címlapjára kerül. Állatkerti szakmai körökben a hangyászsünöket a legnehezebben szaporítható állatok között tartják számon. 

Tüske, a nőstény hangyászsün bő három hónappal ezelőtt egy tojást rakott le, amelyből másfél hét elteltével sikeresen ki is kelt a kicsi.

A jövevény időközben a költőerszényt is elhagyta, és azóta is rendben fejlődik – írták. Az Állatkert most három hónapos hangyászsün kölykét a gondozókon kívül egyelőre senki nem láthatja. Az első hónapokban ugyanis különösen fontos, hogy az apróság a legteljesebb nyugalomban, zavartalanul fejlődhessen, így egyelőre a nagyközönségnek még várni kell, hogy élőben megnézhesse az apró állatot.

A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, hiszen emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. A hangyászsünökön kívül az emlősök körében egyedül a kacsacsőrű emlős rak még tojásokat.

Az állat tüskéi csak azután kezdenek el nőni, hogy kiköltözött az erszényből. Az 1 kilogramm súlyt rendszerint 200 napos korukra érik el.  Viszonylag hosszú életű állatok, akár 40-50 évig is élhetnek.

Forrás: hirado.hu

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink