A honvédség garantálja a magyarok biztonságát

Írta: itv , - Frissítve: 12th February, 2018 - 1:35pm

Téma: 

Magyarország ma a legbiztonságosabb országok egyike – emelte ki a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén hétfőn, Budapesten.

Ahhoz, hogy ezt a biztonságot a legmagasabb szinten garantálni lehessen, erős állam, jól kiképzett, modern technikai eszközökkel rendelkező, jó szellemiségű honvédség kell, de az is fontos, hogy minden magyar ember nemzeti ügyként tekintsen a haza védelmére – mondta. A civil állampolgárok odafigyelésére, felelősségérzetére, hazaszeretetére is szükség van, amely nem csak érzést, hanem tevékeny törődést is jelent – hangsúlyozta Simicskó István.

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

A miniszter kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program professzionális, technikai eszközeiben megújuló, hagyományait tisztelő, hazájukat szerető katonákból álló, ütőképes haderő felépítését célozza. ”Ez hazánk fennmaradásának záloga” – fogalmazott Simicskó István.

Erősödött a honvédség

Lélekben, lélekszámban, technikai eszközökben is erősödött 2017-ben a Magyar Honvédség – emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke a honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletének szünetében tartott sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten. Benkő Tibor kifejtette: a honvédségi intézkedések középpontjában a katona áll, és ezért számos olyan intézkedést hoztak, amely a katonák morális helyzetének szempontjából fontos. Kitért arra is, hogy a honvédségben korábban magasabb volt a távozók, mint a belépők száma, 2017 végére viszont több mint ezer fővel nőtt a honvédség létszáma.

Emellett az elmúlt időszakban több technikai eszközzel is gyarapodott a hadsereg – tett hozzá. Benkő Tibor példaértékű eredménynek nevezte, hogy a Magyar Honvédség öt tábornoka lát el nemzetközi parancsnoki szolgálatot az Európai Unióban, a NATO-ban, a Pentagonban, egyikük pedig Monsban, ahol a kibervédelmi feladatokért felel parancsnokként.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó cikkeink