Indul a szőlőszüret a korai fajtákkal

Téma: 

A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Mészáros József.

A Pécselyi-medence borásza elmondta, hogy a klímaváltozás következtében egyre inkább az északi országok felé tolódik a szőlőtermesztés, Magyarországon azonban, kedvező elhelyezkedése és adottságai miatt még így is jó minőségű, zamatos gyümölcs terem.
 
hirado.hu
 

A meleg, aszályos nyarak és a gyakran tapasztalható extrém meleg hatására felértékelődnek az ország délkeleti, keleti hegyoldalai. Míg korábban október utolsó vasárnapjánál előbb nem szüreteltek olaszrizlinget, addig az elmúlt években már szeptember közepén szüreteltek – mondta.

Kifejtette: a nagy meleg hatására a savak kiéghetnek a szőlőből, ezért is szedik le korábban a termést, még akkor is, ha ez a cukorfok kárára megy. A mostanihoz hasonló nagy melegek ellen a növény úgy védekezik, hogy bezárja a gázcserenyílásait, ami nem kedvez a gyümölcsnek, hiszen megáll a cukorképződés és a fejlődés – húzta alá.

Hozzátette: a kánikula miatt úgy tűnik, hogy idén a megszokottnál korábban, augusztus 5. és 10. között elkezdik a szüretet a korai fajtákkal, és ha az előttünk álló időszak időjárása átlagosan alakul, akkor még a kánikulai napok ellenére is jó minőségű, átlag feletti mennyiségű termés várható, ami 8-10 tonnát jelent hektáronként a Pécselyi-medencében.

Felidézte: idén márciusban a kemény fagyokkal kellett megküzdeniük a gazdáknak, majd áprilisban a hirtelen jött tavasz, májusban pedig a nyári meleg jelentett kihívást, bár míg tavaly öt kánikulai ciklus volt, idén eddig csak egy.

Mészáros József azt mondta, bízik benne, hogy a nyár hátralévő részében nem lesz hosszan tartó, intenzív csapadékot hozó időjárás, mert az súlyosan érintené a szőlőültetvényeket, hozzátéve, hogy néhol felütötte fejét az esca nevű gombás betegség, bár a Pécselyi-medence 80 hektáros területének csupán közel egy százalékán észlelték.

Forrás: MTI

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink

Shutterstock

Motoros felvonulással hívják fel a figyelmet szombaton a mellrák, vasárnap pedig a prosztatarák megelőzésének módjaira. Mindkét betegségre igaz, ha idejében felismerik, egyik sem befolyásolja az életkilátásokat.

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Van még erő a magyar gazdaságban, egyre meghatározóbb szerepe lesz a belső fogyasztásnak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, az Inflációs jelentés ismertetésén.

Illusztráció. MTI Fotó

Thaibox-szeminárium indul Magyarországon egy több állomásos roadshow keretén belül – derült ki az M1 aktuális csatorna kedd délutáni Híradójából.

MTI Fotó Ujvári Sándor

Indul az idei tanyafejlesztési program, amelyre 725 millió forint jut - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2019. május 21., kedd, Konstantin