Mérgezés Dámócon – Meghalt újabb két ember

Írta: itv , - Frissítve: 7th November, 2017 - 1:08pm

Téma: 

Újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy beteget ápolnak az intézményben.

 

A mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. A mérgezést a gyanú szerint ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. Keddig egy idősebb nő és egy 14 éves fiú vesztette életét a mérgezés miatt.

 

Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hétfőn azt mondta: a mérgezőszer feltehetően metil-alkohol, amely a szervezetben formaldehiddé, majd hangyasavvá alakul át. Ezek mindegyike sejtméreg, a vese, a máj, a tüdő, az idegrendszer sejtjeit támadja, működésüket károsítja.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI-vel közölte: a mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. Egy 68 éves nő a helyszínen, egy 14 éves fiú pedig a kórházban meghalt.

A rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akitől az áldozatok a mérgező folyadékot vásárolták, majd egy lácacsékei férfit is, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

Dámóc polgármestere hétfőn az MTI-nek azt mondta: elszigetelt esetnek tartja a két halálos áldozattal járó mérgezést. Tömös Béla Gyuláné (független) szerint a helybeliek általában nem vásárolnak gyanús hátterű szeszes italt.

Hozzátette: a rendőrség kérésére végigjárták a házakat és figyelmeztettek mindenkit, hogy ne vegyenek bizonytalan eredetű alkoholt, ha pedig már fogyasztottak ilyet, forduljanak orvoshoz.

 

– MTI –

Kapcsolódó cikkeink