Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra

Téma: 

Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A 16-18 évesek oltása május 10. után kezdődik majd Pfizer-vakcinával – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

A közlemény szerint az oltás a 16. életévüket betöltött fiataloknak adható. Az oltás időpontjára szülői hozzájárulási nyilatkozatot kell majd magukkal vinniük – tudatták.

A szülőket, törvényes képviselőket arra kérik, hogy minél előbb regisztrálják az ebbe a korcsoportba tartozó gyermekeiket, regisztrációkor pedig pontosan töltsék ki a személyes és az elérhetőségi adatokat.

Felhívták a szülők figyelmét arra is, hogy a 16 év alatti gyermekek regisztrációja továbbra sem érvényes, az ő oltásuk ugyanis még nem engedélyezett.

Az oltás részleteiről és annak pontos időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást – írták a közleményben.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Ferenc pápa látogatást tett a Szent Péter téren és meggyóntatott több fiatalt. A katolikus egyház feje váratlanul jelent meg a téren és egy óra leforgása alatt 16 fiatal gyónhatott nála.

hirado.hu

Ma már az internet világán, az online közösségi tereken keresztül nyílik ki a világ a fiatalok előtt, ám a digitális tér veszélyes üzem, ezért ott sem szabad megfeledkezni a biztonságos környezet megteremtéséről - erről az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős...

Ismét magyar fiatalokat bántalmaztak Temerinben

Ismét bántalmaztak két magyar fiatalt, az incidens vasárnap hajnalban történt - írta a Vajdaság Ma délvidéki hírportál.

MTI Fotó Varga György

Félmillió forint vissza nem térítendő támogatást kínál a dunaföldvári önkormányzat azoknak a családoknak, amelyek a településen telepednek le. Jászapátiban ingyen önkormányzati telket kapnak azok, akik a városban képzelik el a jövőjüket.

2021. május 10., hétfő, Ármin,Pálma