Orbán: Az embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel

Írta: itv , - Frissítve: 22nd February, 2019 - 1:47pm

Téma: 

Az európai parlamenti választás tétje a bevándorlás, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kijelentette: a kormány mostani tájékoztató kampányából a magyarok is megérthetik, milyen migrációs eszközöket akar bevetni Brüsszel. „A brüsszeli bürokraták terveit egy ilyen kampány leleplezi” – fogalmazott. Szavai szerint a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli többség növelni akarja a bevándorlást, ami azt jelentené, hogy Európa nem marad az európaiaké.
 
MTI Fotó Szigetváry Zsolt
 

A kormányfő azt is mondta, hogy Brüsszel semmilyen valóságos segítséget nem ad a nemzetállamoknak a határvédelemhez, ellenben olyan programokat hirdet meg, amelyekkel a migránsokat immár törvényesen, szabályozott keretek között behozná az Európai Unióba. Az uniós vezetők, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is, folyamatosan arról beszélnek, hogy lehetővé kell tenni a legális migrációt Európában – jegyezte meg. Kitért továbbá arra, hogy az Európai Parlament (EP) is több migrációt elősegítő döntést hozott, sok-sok milliárd forintot akar adni például a bevándorlást támogató civil szervezeteknek.

A határvédelemben a tagállami felelősségvállalás elsődleges

A Frontex kibővítéséről szóló tervet Orbán Viktor jónak nevezte, de felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyságrendekkel érdemes tisztában lenni: egész Európa határrendszerét akarják védeni körülbelül tízezer emberrel, miközben csak Magyarország déli határának védelmére mintegy nyolcezer embernek kell – változó intenzitással – fegyverben állnia.

A határvédelemmel kapcsolatban úgy foglalt állást: Európa nem képes felállítani egy olyan határvédelmi erőt, amely teljes hosszában képes lenne megvédeni a kontinens határait, vagyis a határok védelmében továbbra is szükséges a tagállami felelősségvállalás. Ám Magyarország hiába kérte, hogy az EU legalább a felét térítse meg a határvédelmi költségeinek, az unió – bár ígérte – egyszer sem adott egy fillért sem – tette hozzá.

A tájékoztató kampány mind a hét pontja valós állítás

A miniszterelnök beszélt a migránsoknak adott, név nélküli bankkártyákról is, feltéve a kérdést: „ha nem támogatjuk a migrációt, miért osztogatunk pénzzel feltöltött kártyákat a migránsoknak.” A kormányzati tájékoztató kampány mind a hét pontja tényekkel alátámasztott, a konkrétumokról nem is vitatkozik Brüsszel – összegzett.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Néppárt rendkívüli frakcióülést tart a plakátkampány miatt, Orbán Viktor úgy reagált: „remek, ez nagyon helyes, akkor legalább megbeszélhetjük, mi az a hét pont, amit mi valóságosnak gondolunk, ők pedig vitatnak. (…) Hajrá, készen állunk.”

A kormányfő szerint az európai elit elszokott attól, hogy szabad őket bírálni. Pedig az európai intézmények vezetői viselik a felelősséget azért, hogy az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, és közben migránsok milliói jöttek be az unióba – mondta, hangsúlyozva: az EP-választáson olyan vezetőket kell választani, akik nem követik el még egyszer az elmúlt öt év hibáit. „Nem lehet a hibákat szőnyeg alá söpörni, egyébként sincs akkora szőnyeg, ami alá beférne két olyan kapitális hiba, mint a britek kiengedése és a migránsok beengedése” – fogalmazott.

Nemzeti egység van a családtámogatási kedvezmények ügyében

A családvédelmi akciótervvel kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt: Európa hatalmas többsége hagyományos módon éli az életét, a családot tartja a legfontosabbnak, ám vannak furcsa, különös életmódot választó emberek, akik nem értenek egyet a mostani kormányzati javaslatokkal.

„Bennünket, akik a hagyományos, családtisztelő világban szeretnénk élni, nem érdemes támadni. Tartsák meg a véleményüket maguknak” – üzente, hozzáfűzve: a negatív véleményekkel ezért csak akkor hajlandó foglalkozni, ha azok elérik a diplomáciai udvariasság határértékét. Kiemelte, hogy családvédelmi lépéseket az emberek túlnyomó többsége támogatja, a családok támogatásának ügyében nemzeti egység van Magyarországon.

A falusi csokról közölte: a kormány fontosnak tartja, hogy a falusi életforma ne szűnjön meg, ezért azokon a településeken – körülbelül kétezer helyen –, ahol a népességcsökkenés üteme meghaladja az országos átlagot, lehetővé teszi, hogy azok a gyermeket vállalók, akik otthont akarnak teremteni maguknak, az elérhető támogatási összegeket használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is használhassák. „Hiszek abban, hogy a falu nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik, és abban is, hogy minőségi életet lehet élni falun” – fogalmazott.

A családvédelmi akcióterv pénzügyi hátteréről szólva azt mondta: Varga Mihály pénzügyminiszter „mindig aggodalmaskodik, és jól teszi”, mert kell egy higgadt, nyugodt ember, akit nem ragadnak el az érzelmek, és az ő véleményét mindig elfogadja, mert a pénzügyeknek rendben kell lenniük. Úgy értékelt, hogy az ország mostani és szerinte a jövőben is várható felminősítése egy vitán felül álló elismerése a pénzügyminiszter munkájának.

Varga Mihály maga is nagycsaládos, pontosan tudja, miről van szó, ráadásul karcagi ember – „az se New York, nem a világ urbánus középpontja” –, tehát ismeri a vidéki életet – jegyezte meg.

Orbán Viktor az interjút azzal zárta, hogy a falusi csok kérdését jóváhagyták, a családvédelmi akcióterv pontos szabályait a következő kormányülésen véglegesítik, továbbá folyamatban van egy 440-450 falut érintő gazdaságfejlesztési intézkedés részletszabályainak a kidolgozása, és készül a kabinet egy átfogó roma felzárkóztatási programmal is.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó cikkeink