Orbán: A brüsszeli bürokraták a „Soros-tervet” valósítják meg, és „Soros tenyeréből esznek”

Írta: itv , - Frissítve: 18th September, 2017 - 8:11pm

Téma: 

Bevándorló és nem bevándorlóországokat különböztetett meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol az őszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: „mi magyar Magyarországot akarunk” és „egy európai Európát is szeretnénk”. Kijelentette: Magyarország sosem lesz bevándorlóország. Az is mondta, hogy a brüsszeli bürokraták a „Soros-tervet” valósítják meg, és „Soros tenyeréből esznek”. A frakciófelszólalásokra reagálva azt mondta: Magyarország komoly kérdések, nehéz ügyek előtt áll, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége.

Orbán Viktor az idei év utolsó ülése óta eltelt időben történteket összegezte az őszi ülésszak megnyitó beszédében.
 

Sikerült a munkaalapú gazdaság felépítése

Ezek alapján a miniszterelnök kijelentette, hogy 2017 június végére az államadósság 74 százalék alá csökkent, a gazdaság nőtt,  4434 ezer ember dolgozik ma Magyarországon, ami a tavalyihoz képest 62 ezres növekedést jelent.

MTI Fotó Máthé Zoltán

Sikerült a munkaalapú gazdaság felépítése, a gazdaság működik, Magyarország olyan ország, amely képes minden polgárának munkát adni, aki dolgozni akar – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamenti őszi ülésszakát megnyitó napirend előtti felszólalásában, értékelve az ország gazdasági helyzetét.

A kormányfő kiemelte az államadósság csökkenését, a gazdaság bővülését, a foglalkoztatottak számának növekedését és a munkanélküliség csökkenését. Azt mondta, karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta: a béremelések következtében egyre több embernek megéri dolgozni Magyarországon. Az eddigi béremeléseken túl, többek között az iparban további bérnövekedési lehetőségek vannak.

A családpolitika a kormányzati munka középpontjában marad

A családpolitika továbbra is a kormányzati munka középpontjában marad – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, a magyar kormány bevándorlás- és migránspolitika helyett családpolitikát folytat, ami magában foglalja a családi adózást, a gyermekegészségügyi ellátást, az oktatást, a sportot, a lakástámogatást és a munkahelyvédelmi akciótervet.

Szeptembertől 1,5 millió gyermek kezdte meg az iskolát. Közölte, ma Magyarország elég erős ahhoz, hogy 467 ezer gyermek ingyenesen kapja az étkezést a bölcsődében, az óvodában és az iskolában. Hozzátette: az összes diák 85 százaléka térítésmentesen kap tankönyvet. A kiterjesztett lehetőségek okán, így az általános iskola mind a nyolc osztályában, illetve a középiskolák első évében is jár már az ingyenes tankönyvellátás. A pedagógus életpálya bevezetésével pedig megnőtt a tanárok megbecsülése és elismerése.

A nyári gyermektáborozás az ország erejének és képességének a fokmérője – mondta a miniszterelnök. 2017-ben százezer gyermeket vártak a táborhelyek, melyből ötvenezren Erzsébet-táborokban nyaraltak.

A kormányfő annak kapcsán, hogy Magyarországon nyaralt 500 ukrán gyermek, azt mondta, fájdalmasan érinti Magyarországot az ukrán politikának az a döntése, amellyel megfosztja a magyar gyermekeket a felső tagozattól kezdve a magyar nyelvű oktatástól.

A nyáron iskolafejlesztési program is indult: 400 település 527 iskolása újul meg az idei tanévben. Az egészségügyi szakközépiskolákban pedig ösztöndíjprogramot indított a kormány.

Folytatódik a küzdelem 

Majd megjegyezte, hogy június elsejétől Magyarország tölti be a V4-ek soros elnökségét. A V4 országok és Izrael közös terrorizmus elleni munkacsoportot hoztak létre.

A magyar kormány idén is folytatta a brüsszeli kényszerbetelepítések elleni küzdelmet. Egy másik világrend alakul, amit nem tudunk megakadályozni – mondta a miniszterelnök. Az átrendeződés következménye azonban egy olyan népmozgás, ami a kontinenst is elérte és próba alá vette. Az EU elhibázott bevándorláspolitikát és külpolitikát folytat – tette hozzá. Ragaszkodik hibáihoz.

Orbán Viktor azt mondta, az EU olyan politikát folytat, amelyre ezer évek óta nem volt példa; nem védeni akarja, hanem kinyitja a határokat.

„Mi magyar Magyarországot akarunk” 

A miniszterelnök megjegyezte, amit eddig láttunk csak a bemelegítés volt. A NATO előrejelzése szerint 2020-ig 60 millió ember mozdul meg döntően Európa felé.

Európában ma új választóvonal jött létre, vannak bevándorló és nem-bevándorló országok. A bevándorláspártiak elfogadják, helyeslik és időnként szervezik a népcsoportok Európába telepítését.

A nem-bevándorló országok pedig ragaszkodnak életformájukhoz, nemzeti-, vallási-, és kulturális  identitásukhoz. Úgy fogalmazott: „mi magyar Magyarországot akarunk” és „egy európai Európát is szeretnénk”.

A jövő azon múlik, hogy ez a két országcsoport tiszteletben tartja-e egymás demokratikus népakaratát – mondta.

Hozzátette, erről szól a kvótaper és annak ítélete. Ma a bevándorló országok úgy kívánják feloldani az ellentétet, hogy a nem-bevándorlókat is azzá akarják tenni. „Ha nem akarjuk, megerőszakolnak minket” – mondta a miniszterelnök. Ezt a tervet Soros György tervének tekintem – jelentette ki. Hozzátette, a brüsszeli bürokraták „Soros tenyeréből esznek”.

A Fidesz frakciója azt a javaslatot terjesztette elő, hogy erről a kérdésről nemzeti konzultáció legyen.

MSZP: A valódi kérdésekről kellene szólnia a nemzeti konzultációnak

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn a parlamentben a miniszterelnök felszólalására válaszolva azt mondta, a választókat az érdekli, miért nincs a falujukban háziorvos, miért kell a családtagjuknak külföldön dolgoznia, miért mindig a fideszes vállalkozó kapja a megrendelést.

A szocialista politikus szerint 2018-ban kormányváltás kell, amely után „igazságot tesznek” a közéletben.

Jobbik: A kormánypártok leszállópályára állították az országot

Vona Gábor, a párt elnöke hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta: ha pártja nyeri a jövő évi választásokat, három fontos nemzetstratégiai lépésben azonnal lépnek majd.

Ide sorolta az ország biztonságának javítását, „a politikusbűnözők” elszámoltatását és az ország gazdasági felemelését.

LMP: A jövő évi választás nem a kvótáról és nem a kerítésről szól majd

Szél Bernadett, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva rámutatott: a jövő évi választás egy valamiről fog szólni, arról, hogy a magyar emberek és Magyarország le tudják-e rázni az elmúlt harminc év politikáját.

A kerítést nem fogja senki lebontani, a kvótát pedig nem fogják bevezetni általános érvénnyel az Európai Unióban – fogalmazott az LMP-s politikus, aki szerint egyre inkább látszik: Magyarországot nem a Fidesz fogja megvédeni, hanem az LMP-nek kell ezt az országot megvédeni a Fidesztől.

KDNP: Kettős felelősség jelenik meg a migrációbanHarrach Péter frakcióvezető a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, hogy egyrészt nem szabad engedni, hogy egy bejövő kultúra eluralkodjon a saját kultúrán, másrészt kötelesség segítséget nyújtani az üldözötteknek.

A kormánypárti politikus a Soros-terv „önpusztító”, nyílt társadalomról szóló ideológiájának megakadályozásával indokolta a nemzeti konzultációt.

Fidesz: Európának a maga kezébe kell vennie a sorsát

A Fidesz frakcióvezetője szerint  „a Soros-terv” mindenki számára ismert, és jó lenne, ha végre az európai nemzetek a sarkukra állnának és azt mondanák: Európa sorsát ne amerikai tőzsdespekulánsok határozzák meg. Kósa Lajos hétfőn az Országgyűlésben a kormányfő felszólalására reagálva azt mondta, nem meglepetés, hogy az ellenzék migráció- és bevándorláspárti, ezekben az ügyekben végig hazudtak.

Ezt azzal indokolta, hogy az ellenzék minden megszólalója tagadta a kötelező betelepítési kvóta létét, korábban pedig azt is tagadták, hogy a migráció létezne. Most a Soros-tervet tagadják – tette hozzá.

Orbán: Összefogásra, egységre és erőre volna szükség

Magyarország komoly kérdések, nehéz ügyek előtt áll, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben a frakció felszólalásaira válaszolva.

Orbán Viktor viszonválaszát azzal kezdte, „úgy látom, hogy a nyár során elszaporodtak a miniszterelnök-jelöltek”, akik azzal a problémával küzdenek, hogy az emberek nem veszik őket komolyan, sőt lassan már láthatósági problémákkal is szembe kell nézniük. A kormányfő szerint ezzel magyarázható az, hogy az ellenzéki politikusok durvák és személyeskedőek voltak az ülésteremben.

A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmüket, hogy a magyar emberek jól tudják, személyes hatalmi vágyakból és ambíciókból nem lehet országot építeni.

Nem „szemöldökcsipeszre van szükség”

A Jobbik elnökének „tirádáira” válaszolva Orbán Viktor azt mondta, „a kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz”.

A szocialistákhoz azzal fordult, nem lehet egészségügyben, oktatásban vagy a nyugdíjasoknak „hetet-havat” megígérni, és amikor kormányoznak, az ellenkezőjét cselekedni.

Hozzátette: az emberek emlékeznek arra, hogy a szocialisták elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, a kórházi ápolóktól, a nyugdíjasoktól.

Orbán Viktor az LMP-nek válaszolva elmondta, mindent

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta: az LMP nem tudja máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező kvótarendszer bevezetésével. Hogy hihetnének önöknek az emberek? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor rámutatott, az elvesztett kvótaper a kötelező bevándorlási kvótáról szólt. Arról a kérdésről szólt – folytatta –, hogy jogszerűen alkotta-e meg a kötelező betelepítési kvótát az Európai Unió néhány szervezete.

Fel se merült, hogy nincs ilyen kvóta, csak az a kérdés, hogy jogszerűen alkották-e meg a jogszabályt – hangsúlyozta.Elmondta, ezt a pert elvesztette Magyarország, mert a bíróság jogszerűnek találta a jogalkotási folyamatot.

A miniszterelnök szerint ehhez képest ő ezt a kérdést, Magyarország legnagyobb, Közép-Európa legsúlyosabb és Európa történelmi kihívásának tartja.

Korábban álprobléma volt

Hogy is vehetnék komolyan az ellenzéki pártokat a választók, amikor Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Horváth Csaba (MSZP) is álproblémának nevezte a bevándorlást – kérdezte. Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje arról beszélt Szeged lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek, majd később azt mondta, azon lesznek, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen – idézte a kormányfő.

Miért gondolják, hogy önökre fognak szavazni a magyar választópolgárok azért, hogy minél hamarabb lebontsák a kerítést? – tudakolta. A szintén szocialista Tóth Bertalannak címezve szavait emlékeztetett, hogy a frakcióvezető korábban azt mondta, kötelező betelepítési kvóta nincs és nem is lesz. Akkor most miről döntött a bíróság? – kérdezte.

Orbán Viktor rögzítette: Magyarország komoly kérdések előtt áll, nehéz ügyekkel kell megküzdenie, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége.

Azt kérte az ellenzéki pártoktól: ne az legyen a legfontosabb számukra a következő hónapokban, hogy a pénzért és hatalomért bármire képesek. Próbálják megszolgálni a magyar választópolgárokat! Higgyék el sokat dolgoztak az elmúlt években és megérdemlik – zárta felszólalását.

Forrás: hirado.hu, MTI

Kép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kapcsolódó cikkeink