Orbán kijelölte az utat, amit Magyarországnak hosszú távon képviselnie kell

Írta: itv , - Frissítve: 17th March, 2018 - 11:36am

Téma: 

Orbán Viktor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében kijelölte az utat Magyarország számára. Az M1-en nyilatkozó szakértő szerint egyértelművé tette a választások tétjét: ha nem a nemzeti kormány győz a mostani választásokon, akkor hazánk bevándorlóországgá fog válni.

El akarják venni tőlünk az országot – ezt mondta Orbán Viktor tegnap ünnepi beszédében a Kossuth téren. A miniszterelnök kiemelte: azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat. A kormányfő arról is beszélt: nem az ellenzékkel kell megküzdeniük, hanem egy birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal. Orbán Viktor hangsúlyozta: Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig.

MTI-fotó Sóki Tamás

Aktivizáló beszédet tartott a kormányfő, tekintettel arra, hogy heteken belül itt vannak a választások – mondta Deák Dániel politológus az M1 Ma reggel című adásában. Orbán Viktor szólt a magyarokhoz és kiemelte a választás tétjét – tette hozzá a Figyelő főmunkatársa. Egy nemzeti kormány áll szemben a globalista erőkkel, akik a kötelező betelepítési kvótát illetve az illegális bevándorlást rá kívánják erőltetni Magyarországra.

Elmondta, a miniszterelnök ebben a beszédében világosan kijelölte ennek az egész küzdelemnek a tétjét és egyértelművé tette, ha nem a nemzeti kormány győz a mostani választásokon, akkor hazánk bevándorlóországgá fog válni.

Megjegyezte, soha nem látott tömeg jellemezte a tegnapi eseményt. Ez is azt mutatja, hogy a magyarok egyértelműen kiállnak a nemzeti kormány mellett – fűzte hozzá. A magyarok érzékelik a választások tétjét és látják, hogy két választási lehetőség közül kell dönteniük. A megjelent tömeg azt is érzékeltette, hogy a többség ugyanazon az állásponton van, amit a jelenlegi kormány képvisel. Az hogy ilyen sokan részt vettek a csütörtöki rendezvényen, és hogy sokan követték a televízión keresztül az eseményt, egyértelműen mozgósító hatással bírt – szögezte le a szakértő.

A hódmezővásárhelyi választás volt a fordulópont, az időközben kijött kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt napokban, hetekben a Fidesz-KDNP szimpatizánsai aktivizálódtak és sokkal magabiztosabbak lettek – jelentette ki Deák Dániel. Hozzátette, ezek az emberek sokkal biztosabbra ígérek a választási részvételt, mint korábban. Látják azt a külső ellenséget, amely fenyegeti a jelenlegi kormány által elért eredményeket. Igazából nem az ellenzéki pártok jelentik a veszélyt, hanem azok a külső, globális hálózatok, amelyeket Soros György testesít meg – magyarázta. Ők minden erőt és energiát abba fektetnek, hogy megbuktassák a mostani kormányt. Az ellenzéki pártok ezeknek a külső erőknek csupán az eszközei. Már nem is a maguk urai – jelentette ki, hozzátéve, ezek a pártvezetők és politikusok külső érdekeket szolgálnak.

Míg az ellenzéki pártok az aktuálpolitikai csatározásokba merültek bele, addig Orbán Viktor mindig tágabb kontextusba tudja helyezni a Magyarországot és Európát érő kihívásokat. Deák Dániel szerint a miniszterelnök erre ad választ a beszédeiben. Kijelöli az utat, amit Magyarországnak hosszú távon képviselnie kell. Ellenzéki térfélen nincs ilyen alternatíva.

A szakértő megjegyezte, hogy hiába vannak több millióan a Fidesz-KDNP szimpatizánsai, ha nem mennek el április 8-án és ezt a szimpátiát nem érvényesítik egy szavazattal. Akkor tud nyerni a jelenlegi kormány, ha mindenki a szimpátiáját egy szavazattal fogalmazza meg – mondta.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI-fotó: Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkeink