Orbán Viktor: Számítani kell rendszeres támadásokra a magyar határkerítésnél

Téma: 

 A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút. 

Számítani kell rendszeres támadásokra a magyar határkerítésnél

Számítani kell migránshullámokra, számítani kell rendszeres, tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arra reagálva, hogy a Reuters brit hírügynökség értesülése szerint Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket.

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

A kormányfő hangsúlyozta: meg kell védeni Magyarország határait és a magyar embereket. Akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére – mondta.

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy megkezdődött a témában egy csúcstalálkozó szervezése a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei és Recep Tayyip Erdogan török elnök között, és ezt még a március végi EU-csúcs előtt megtartják.

A délről északi irányba tartó feláramlást történelmi trendnek nevezte – jelezve, hogy Magyarország a szárazföldi útvonal egyik fontos szakasza –, a következő tíz-húsz év kérdésének pedig azt tartja, hogy Törökországtól kezdve ezt a feláramlást hol sikerül megállítani. Megjegyezte, az invázió hullámszerű.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Görögország nem képes, nem tudja, nem akarja megvédeni a határait, így rajta keresztül „áttrappolva” el lehet jutni a Balkánra, ami nekünk sok gondot okoz.

Nagy a valószínűsége, hogy a vírus megjelenik Magyarországon

A koronavírus témájában Orbán Viktor azt mondta, nagy a valószínűsége annak, hogy a vírus megjelenik Magyarországon is, mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről. Fel kell készülni a védekezésre – hívta fel a figyelmet, úgy fogalmazva: lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a vírus azonosításához szükséges eszközök rendelkezésre állnak, Magyarországnak nemzetközileg elismert járványügyi szakemberei vannak, 24 órás ügyeleti rendszert működtetnek, a határátkelőhelyeken szűrőmechanizmusokat indítottak meg, a repülőteret pedig különösen is figyelik.

Azt kérte az emberektől, működjenek együtt, és ne utazzanak fertőzött területekre, mert egy világméretű járvány kibontakozásának az előestéjén vagyunk.

Kitért arra is: noha igaz lehet, hogy influenzában többen halnak meg ennyi idő alatt, mint koronavírus-megbetegedésben, de az influenzát ismerjük, az ellen tudunk védekezni. Ezért az emberek pánikreakciója nem teljesen indokolatlan, hiszen egy ismeretlen bajjal állunk szemben – mondta, de kiemelte: bármilyen fontos információ merül fel, azt azonnal megosztják az emberekkel.

A március közepén induló nemzeti konzultációval kapcsolatban Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy a konzultációs levelet olvassák majd el, a kérdőívet töltsék ki és küldjék vissza. A konzultáció témája lesz például a börtönbiznisz, a gyöngyöspatai iskolaügy, valamint a börtönből való idő előtti kiengedés ügye – sorolta. Majd utóbbiról jelezte: nemzetközi vitára számít, mert a bírósági igazságszolgáltatási tér nem ér véget az országhatárnál, „részei vagyunk egy nemzetközi igazságszolgáltatási rendszernek is, hogy ez jó vagy sem, ezt most ne vitassuk meg”.

Nemzetközi egyezmények tiltják az elítéltek kínzását

A börtönbizniszről azt mondta: nemzetközi egyezmények tiltják az elítéltek kínzását, ami helyes, a baj ott van, hogy nemzetközi bíróságok olyan értelmezést adtak a kínzásnak, amely ütközik az emberek igazságérzetével. Példaként említette, hogy családokat kiirtó erőszakos bűnözőknek milliókat kellene fizetni, mert arra hivatkoznak, hogy kevés a négyzetméter és nincs rendesen szellőztetve.

Közölte: összesen 12 ezer esetről van szó. „Ez egy biznisz, meg kell állítani” – jelentette ki a kormányfő, aki ebben az ügyben is nemzetközi vitára számít, és azt szeretné, ha Magyarország a legszélesebb egyetértésben vonulna fel.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem az ellenzék a fő politikai ellenfelük, hanem Soros György és az ő világa, ők sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek az országra, a kormány munkájára nézve, mint az ellenzék. Hozzáfűzte: Sorosnak korábban három olyan nagyszabású akciója is volt, amellyel ki akarta fosztani az országot.

A végén mindig arról van szó, hogy a Soros György-féle pénzügyi birodalom hogyan tud befolyást szerezni kormányzati döntések fölött, amitől aztán pénzügyi előnyt remél” – mondta, sajnálatosnak nevezve, hogy a magyar ellenzék összenőtt ezzel a Soros-féle rendszerrel.

Soros Györgyöt és csapatát, az általa finanszírozott médiát, újságírókat, aktivistákat, NGO-kat úgy jellemezte, mint egy jól szervezett, civil ruhában lévő, de katonai logika alapján mozgatott szervezet, amely jól láthatóan központi kezdeményezésekre hadrendbe áll, témákat vesz fel és kormányokat támad meg.

A kabinet klímavédelmi akciótervéről szólva Orbán Viktor azt mondta: ellenzéki önkormányzatok klímavészhelyzet-kihirdetéséről az jut eszébe, hogy tűz esetén a tűzoltók nem tűzhelyzetet hirdetnek, hanem eloltják a tüzet. Fontos ügyről van szó, és nem klímavészhelyzetet kell hirdetni, hanem cselekedni, ezért hozták létre az akciótervet – közölte.

Igazságos költségvetést szorgalmaz

Az EU következő hétéves költségvetéséről – amelyről még nem született megállapodás – úgy nyilatkozott: a tagállami befizetést illetően arról zajlik a vita, hogy 100 forintból egy forintot vagy egy forint 30 fillért fizessenek be a közös büdzsébe. „Ez nem az az eget rengető különbség, ami miatt meg kellene bénulnia Európának” – jegyezte meg.

Rámutatott ugyanakkor: ma Magyarország az egy főre jutó nemzeti össztermék arányában számítva több pénzt fizet be, mint Hollandia vagy Németország.

Ezért igazságos költségvetést szorgalmaz, hogy aki gazdagabb, az többet fizessen be, de legalábbis ne kevesebbet, mint a nála szegényebb.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó cikkeink

A rendszeres futás csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát

A rendszeres futás időtartamától és tempójától függetlenül is csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát – állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai tanulmány.

 

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Erőteljes kormányzati támogatásra van szükség a gazdaság újraindításához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a győri Audi-gyárban, ahol hétfőtől a motor– és járműgyártás ismét a megszokott munkarendben folyik.

MTI/AP/KCNA/KNS

Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel – közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.

2020. július 15., szerda, Henrik,Roland