Spöttle szerint a magyar iskoláknak is fel kellene készülniük a terrorveszélyre

Írta: itv , - Frissítve: 5th January, 2018 - 10:55am

Téma: 

Indokolt már az iskolákban felkészülni az esetleges terrortámadásokra – erről beszélt Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1-nek. Így a tanárok, a szülők és a gyerekek is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

 

Az utóbbi években számtalan példa volt arra, hogy gyerekekre támadtak a terroristák. Tavaly májusban például Manchesterben, egy fiatalok körében kedvelt amerikai énekesnő koncertjén robbantottak, az áldozatok között tíz gyerek és tinédzser volt.

2004. szeptember elsején a dél-oroszországi Bezslánban iskolai ünnepségre gyűltek össze a diákok az első tanítási napon. Az épületet több tucat csecsen fegyveres rohanta le, túszul ejtve több mint ezer gyermeket. A támadásban háromszázan haltak meg, közülük 184 gyermek.

Az Iszlám Állam is átvette a módszert, 2016-ban egy törökországi kurd esküvőt robbantottak fel, a halottak többsége ebben az esetben is gyermek volt.

A gyermekek ellen kitervelt támadásokkal kapcsolatban kérdezte az M1 Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt, aki elmondta, Európában sajnos a terrorizmus egy fontos kérdéssé vált, és csaknem bármikor előfordulhat, hogy egy iskolában kezdődik.

A szakértő szerint ezért indokolt, hogy Magyarországon is felkészüljenek az iskolák egy esetleges támadásra, akkor is, ha hazánk biztonságos országnak számít és a terrorkockázat alacsony.

 

M1 Híradó

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink