Szijjártó: Van elég oltóanyag mindenkinek, aki kéri

Téma: 

Európában először Magyarország érte el azt, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután a Pfizer magyarországi vezérigazgatójával egyeztetett kedden.

Szijjártó Péter hozzátette: ha a Pfizer nem szállított volna, akkor biztosan nem lennénk ebben a helyzetben.

MTI Fotó Máthé Zoltán

A céggel kötött szerződés 10,8 millió oltóanyagról szól, kedden a huszadik szállítmány érkezik, benne 334 ezer oltóanyaggal.

Ezzel összesen már 2,8 milliót ér el a Pfizer által Magyarországra szállított oltóanyagok száma. Ezáltal ma az országba a legtöbb vakcina éppen a Pfizertől érkezett – mondta Szijjártó.

Ezeknek a szállításoknak, valamint annak köszönhetően, hogy a kormány nem tekintett ideológiai kérdésként a vakcinára, és a „szélrózsa keleti és nyugati irányából” is vásárolt, elmondható: Magyarországon fordul át az oltóanyagok piaca a keresleti piacból a kínálatiba – mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy a fiatalok oltásában is nagy szerepet szánnak a Pfizernek.

A címlapfotó illusztráció.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Máthé Zoltán

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Kétharmados győzelem született a vasárnapi országgyűlési választáson, és ezt mindenkinek illene elfogadnia – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedd este az M1 aktuális csatornán.

MTI Fotó Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést, melyről a Facebook oldalán videó-beszámolót közölt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A korábbinál jóval erősebb érdekképviseletet biztosít majd az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara - mondta Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Szerencsen.

2021. május 10., hétfő, Ármin,Pálma