Több száz gyógyszer ára csökken

Téma: 

Több száz gyógyszer ára csökken-írja a Magyar Hírlap.
Mintegy 800 készítmény lesz olcsóbb az idei első ún. vaklicitnek köszönhetően, amikor is a gyártók úgy adnak meg árat, hogy nem ismerik a versenytársak ajánlatát.
Hivatalos közlés még nincs, de a Magyar Gyógyszerészi Kamara számítása szerint 60-70 gyógyszer ára több mint 50 százalékkal, százé 25-50 százalékkal, több százé 10 százalék feletti mértékben csökken most - írta a Magyar Hírlap.

A lap hétfői számában Hankó Zoltán kamarai elnök elmondta: a tavaly októberi első vaklicit eredményeként 35 milliárd forintos hatású árcsökkentés valósult meg, az idén áprilisi 20 milliárd forintos, míg a legutóbbi már csak 7 milliárd forintos csökkenést hozott.

Az immár harmadik alakalommal megrendezett vaklicit - amikor a cégek nem tudják, hogy az adott hatású gyógyszert a versenytársaik mennyiért kínálják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak - az úgynevezett generikus verseny lényegi eleme.

A lap emlékeztet arra, hogy a Széll Kálmán Terv a gyógyszerek köztámogatására fordítható összeget jelentősen megkurtította, ugyanakkor a kormány úgy döntött, hogy a betegek patikai kiadásai nem növekedhetnek.

Kapcsolódó cikkeink

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának 18.00 órai összesítése alapján a főutak többnyire szárazak, de Kisbér, Tatabánya és Veszprém közelében jégbordás, Székesfehérvár környékén latyakos, Baja térségében pedig hókásás szakaszokra lehet még számítani....

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága természetkárosítás és állatkínzás megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a nyomozhatóságnál.

 

MTI Fotó Mohai Balázs

Jézus a közvetítő, ő teremt békét Isten és a tévútra sodródó emberiség között - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában.

Fotó: Ádám János

Több mint hárommilliárd forintot fordítanak a kisvasút felújítására.

 

2019. augusztus 18., vasárnap, Ilona