Több száz helyre riasztották a tűzoltókat a viharok miatt

Téma: 

Újra kellett éleszteni egy 15 éves fiút a csepeli strandon, miután a délutáni viharban két villám is a közelben csapott le. A mentősök már stabil állapotban vitték kórházba. Rajta kívül egy férfi is kórházba került, belső sérülésekkel. A heves zivatarok, felhőszakadások szombat óta több hullámban csapnak le az országban: több száz helyen volt és van dolguk a tűzoltóknak. A jég házakat és autókat tett tönkre, elverte a termést – számolt be az M1 Híradója.

Országszerte több mint 500 helyen dolgoznak a tűzoltók 

Országszerte több mint 500 helyszínen dolgoznak a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóegységei a vasárnap délutáni vihar miatt keletkezett károk felszámolásán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

MTI Fotó Varga György

Mukics Dániel elmondta: a legtöbb bejelentés Kelet-Magyarországról érkezett, a vihar Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyében tucatjával döntött ki fákat, szakított le vezetékeket, öntött el pincehelyiségeket, és rongált meg tetőszerkezeteket.

Tiszakeszin a vihar egy családi ház tetőszerkezetét annyira megbontotta, hogy az épület lakhatatlanná vált. Létavértesen egy állattartó épületbe csapott a villám, amelynek ég a tetőszerkezete.

Villám csapott a medencébe és egy fába Csepelen

Kora délután csapott le a vihar az ország középső és keleti részére. Zebegénynél sárlavina zúdult az útra. Csak lépésben tudtak haladni az autósok. Szentendrén az orkán erejű szél több méteres fenyőket döntött ki. Villanyoszlopok törtek ketté, vezetékek szakadtak le Karcagon is. Békéscsabán pedig autókra dőltek a fák.

Első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben

Továbbra is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás, valamint a zivatar veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a felhőszakadás veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok,  Nógrád és Tolna megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.

A zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Azt írták: hétfő reggelig dél, délkelet felől több hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Napközben a nap első felében még többfelé lehet villámtevékenység az országban – kevésbé szervezett csapadékgócokból –, majd később fokozatosan csökken a csapadék valószínűsége.

A zivatarok legjellemzőbb kísérőjelensége a felhőszakadás lesz, hétfő reggelig néhol 50 millimétert meghaladó csapadék is lezúdulhat rövid idő alatt, de erős vagy viharos széllökés és jégeső is előfordulhat. Az előrejelzés szerint  a leghidegebb órákban 15-21 fok lesz. Napközben 25-32 fokig melegszik a levegő, északkeleten lesz a melegebb.

Forrás: MTI, hirado.hu, M1

Kép: MTI Fotó Varga György

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Az elmúlt két hétben a viharok több kárt okoztak, mint a nyári időszak eddigi legviharosabb heteiben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

Jelzés nélkül jönnek a viharok - A Balatonon, a Velencei-tavon és a Tisza-tónál sem figyelmeztetnek most tavaszig a rossz időre. A vihar-előrejelző rendszerek április 1-jétől október 31-ig üzemelnek.

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök kondoleáló táviratot küldött Mariano Rajoy spanyol kormányfőnek a barcelonai merénylet kapcsán - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.

MTI Fotó Máthé Zoltán

Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Budapest XXII.

2020. december 4., péntek, Borbála,Barbara