A védőnők megbecsülését jelzi a béremelés

Téma: 

A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi az intézkedés, ami által magasabb bért kapnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Horváth Ildikó kiemelte, a védőnői munka egészségügyi tevékenység, ezért megbecsültségben és besorolásban is oda kell, hogy tartozzon.

MTI Fotó Balázs Attila

A szakdolgozói bértáblába kerülés másik fontos eleme, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik majd a védőnők bére – tette hozzá.

Az államtitkár az M1-en úgy fogalmazott, a védőnői az egyik legfantasztikusabb foglalkozás, mert jelen lehetnek az élet kezdetén, segíthetik a családokat, és részt vehetnek az örömükben.

Akár 400 ezer forintot is kereshetnek 

A védőnők régi kérése teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, az intézkedés pedig jelentős béremelést hoz számukra – közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 péntek reggeli műsorában.

Csordás Ágnes Katalin kiemelte: az intézkedés nyomán immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye, egy nyugdíj előtt álló kollégájuk esetében pedig 400 ezer forint ez az összeg.

Emlékeztetett: a védőnők régi sérelme, hogy rájuk nem terjesztették ki a 2013-ban jóváhagyott bértáblát, így jóval alacsonyabb volt a fizetésük, mint az ágazat többi dolgozójának.

Ugyanakkor a mostani intézkedés az alapellátásban dolgozó védőnők számára egy 2022-ig tartó béremelési folyamat kezdete, hiszen már ők is részesei az erről szóló megállapodásnak – mondta az egyesületi elnök.

Forrás: hirado.hu, MTI, M1, Kossuth Rádió

Kép: MTI Fotó Balázs Attila

Kapcsolódó cikkeink

Vatikánvárosban megkezdődött a konklávé szerda délutáni tanácskozása: a pápaválasztó bíborosok újból szavaznak majd a katolikus egyházfő személyéről. Akárcsak délelőtt, délután is legfeljebb két voksolást tartanak.

Egy átlagos vásárló mintegy 8000 forintot költött kávéra 2012 január-októberben, szemben az előző év azonos időszaki 7400 forinttal, a GfK Hungária Piackutató Intézet elemzése szerint a növekedést az átlagosan 15 százalékos áremelkedés okozta, ugyanis a kávépiac mennyiségben...

2019. szeptember 22., vasárnap, Móric