Fát ültetett Nekézsenyben Balog Zoltán

Írta: itv , - Frissítve: 16th September, 2017 - 2:47pm

Téma: 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából fát ültetett az emberi erőforrások minisztere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nekézseny református templomának kertjében szombaton.

Balog Zoltán a nekézsenyi református egyházközség hálaadó gyülekezeti napján felidézte a településhez kötődő gyerekkori élményeit, anekdotázott a “kicsiny, de gyönyörű” településről, lakóiról.

A faültetés jelentőségéről szólva azt mondta: ez az ország híresen gazdag erdőkben, hegyekben, gyönyörű természeti értékei vannak, és ha kivágunk egy fát, ültessünk helyette másikat.

“Ha fát ültetünk, akkor a természetben gyökerezünk” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: fontos, hogy a fa gyökerei odataláljanak a vízerekhez, a tiszta forráshoz, “amit számunkra a reformáció jelent”.

„A hálaadás szól az életünk urának, a mindenható Istennek”

Balog Zoltán kiemelte: sok földet, törmeléket el kell tisztítani, el kell takarítani, hogy eljussunk a forrásig, “hogy a tiszta forráshoz csatlakozzunk (…), hogy közvetlenül csatlakozzunk oda, ahol életünknek ereje, lelkünknek, testünknek megújulása következik, és ez nem más, mint az az élő hit, amit reformátor eleink ötszáz évvel ezelőtt felfedeztek”.

Ugyanakkor tudjuk, hogy ez egy kétezer éves nagy ajándéka az Úristennek, nagyon sokan mások is beletartoznak, nemcsak a reformátusok, evangélikusok, ebben az örömben valamennyien együtt vagyunk – hangoztatta Balog Zoltán, hozzátéve: a hálaadás szól az életünk urának, a mindenható Istennek, a háladás szól Nekézseny népének, gyülekezetének is.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink