Adománygyűjtőből vitte el a pénzt

Téma: 

A miskolci nyomozók elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint beteg gyermekek számára gyűjtött pénzadományt tulajdonított el.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki 2014. február 24-én 5 óra 19 perckor betörte Miskolc, Martinkertváros településrészén lévő egyik bolt kirakatát, ahová benyúlva az ott lévő alapítványi - rákos, valamint szívbeteg gyermekek számára kihelyezett - pénz adománygyűjtő dobozokból eltulajdonította az azokban található összeget.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították L. Attila 44 éves helyi lakost, akit 2014. március 13-án a Miskolci Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

-police.hu-

Kapcsolódó cikkeink

Illusztráció

Nem sokáig örülhetett zsákmányának az a 24 éves ózdi férfi, aki az egyik helyi üzlet kirakatát betörve jutott hozzá különféle műszaki cikkekhez.

Jobbik: Gaudi-Nagy nem egyeztette az "akciósorozatát" a frakcióvezetéssel

Gaudi-Nagy Tamás csütörtöki "akciósorozatát" nem egyeztette a frakcióvezetéssel, és bár céljával, az uniós zászló végleges eltávolításával az Országgyűlésből a Jobbik egyetért, "de félő, hogy nem ez volt a legalkalmasabb módja az ügy előbbre vitelének" - reagált az...

Illusztráció

A Szegedi Tudományegyetemen vették ki a kislány fél hasát elfoglaló daganatot. A tumor a szívet is benőtte, Miskolcon vették észre jelentéktelen tüneteket vizsgálva.

A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeznek

Nyolc évvel ezelőtt, 2006. január 19-én este zuhant le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce fölött magasodó több mint hétszáz méteres Borsó-hegyre a szlovák légierő AN 24-es csapatszállító repülőgépe, amely a koszovói békemisszióból vitte haza a szlovák békefenntartókat.

2019. augusztus 18., vasárnap, Ilona