Diákoktól csalt ki pénzt egy kecskeméti tanárnő

Írta: itv , - Frissítve: 5th January, 2018 - 12:45pm

Téma: 

Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki az iskola tanulóinak meghirdetett franciaországi kirándulás részvételi díját ugyan beszedte, de a több mint 9 millió forintból valójában sem a szállást, sem az utazást nem szervezte meg – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

 

A vádirat szerint a 48 éves tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg az iskola tanulói részére. Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolataival magyarázta. Az utazásra jelentkezőknek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást indulás előtt egy nappal e-mailben mondta le azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése.

 Koszticsák Szilárd)

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapottaknak egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaság felé két részletben átutalta volna az utazás díját. A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól. A vádlott 136 sértettől összesen 9 millió 171 ezer forintot vett át, melyet két károsult kivételével nem térített meg.
-mti-

 

 

Kapcsolódó cikkeink