Két napon át volt megkötözve egy székben a kirabolt miskolci férfi

Írta: itv , - Frissítve: 3rd December, 2017 - 11:11am

Téma: 

A rendőrök a bejelentés után néhány órán belül elfogták azt a két fiatal taktakenézi férfit, akik egy miskolci férfit a lakásában megkötöztek, bántalmaztak, majd különféle értékeket tulajdonítottak el tőle.

 

A rendőrségre 2017. december 1-jén a reggeli órákban tett bejelentést egy férfi, aki elmondta, hogy egy ismerősét kereste fel miskolci házában, ahol őt egy székhez kötözve találta.

A rendőröknek a helyszínen a 64 éves sértett elmondta, hogy két nappal korábban két férfi a lakásában megtámadta, egy székhez kötözték, bántalmazták, majd készpénzt, bankkártyát és egyéb értékeket tulajdonítottak el tőle. Ezt követően távoztak a rablók, de a súlyos sérüléseket szenvedett sértettet megkötözve hagyták hátra.

 

A nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a rablás elkövetésével egy 21 éves és egy 19 éves taktakenézi férfi gyanúsítható, akiket elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására is.

Kapcsolódó cikkeink