A mentők is menekültek Sályból szombaton este

Írta: itv , - Frissítve: 24th November, 2017 - 8:10am

Téma: 

A szombaton este Sályba érkező mentők egyik tagja elmondta, hogy is történtek a dolgok…

 

Egyik olvasó elektronikus levele és a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől kapott hivatalos tájékoztatás alapján rakta össze a boon.hu a portálunkon is megjelent verziót, Sály településen szombaton este mi és hogyan történhetett, amit levélírónk úgy minősített, hogy csaknem megismétlődött a tizenegy évvel ezelőtti olaszliszkai lincselés.

 

 

A Sályon történtek szerint egy 69 éves autós – akiről kiderült, hogy egyébként ittas állapotban ült a volán mögé – járművével elütött egy út szélén sétáló roma férfit, aki – mint megtudtuk – nagyon súlyosan megsérült. Az elütött férfi rokonsága és ismeretsége nekitámadt a gázolónak, aki végül is a rendőrjárőrök segítségével tudott kimenekülni. A gázoló ellen büntetőeljárást indítottak, az egyik garázda férfit pedig gyanúsítottként hallgattak ki.

Gyorsan kihozták az elütöttet

 

A lapban közöltek nyomán találtunk rá az ominózus esethez érkező mentőcsapat egyik tagjára, akitől további részleteket is megtudtunk arról, mi és hogy történt szombaton este Sályon.

 

 

Elmondta, hogy 17 óra után érkezett a riasztás Mezőkövesdre, és onnan érkeztek ki Sályba, a megadott címre. Az utcaszakasz elején egy rend­őrautó állt, amiben – mint kiderült – benne ült a kimenekített gázoló.

Nem javasolták a helyszín megközelítését, és a mentők miskolci központja is ugyanezt mondta. Közben azonban megérkeztek az elgázolt férfi rokonai, akik követelték, hogy azonnal lássák el a sérültet. Miután megígérték, hogy nem lesz rendbontás, a mentőautó bement az utcába és a dühös tömeg gyűrűjében haladéktalanul hordágyra helyezték a súlyosan sérült férfit, és sietve (menekülve) indultak kifelé.

A kórházban is gyülekeztek

„Közben érkezett meg a rend­őri erősítés, de a feldühödött tömeg őket sem hagyta békén – mondta informátorunk. – Mi a sérült férfival elsiettünk és a bükkábrányi bánya területén kértünk menedéket, hogy a legszükségesebb ellátást meg tudjuk neki adni. Mintegy 30–40 percig tartott, míg a sérültet stabilizálni tudtuk…”

A mentő útja utána a miskolci megyei traumatológiára vezetett, ahol már ott volt a sérült férfi népes rokonsága, és rendőröknek kellett biztosítani a rend fenntartását.

 

 

 

A mentőegység úgy este 8 óra körülre tudott visszatérni a mezőkövesdi bázisára. Ott már várta őket egy újabb bevetés, hiszen – talán a sors fura fintora révén is – Sályról kellett a kórházba szállítani a dühös tömeg által alaposan elagyabugyált sérült sofőrt. Megtudtuk, az újabb incidens elkerülésére – külön engedéllyel – az egri kórházba szállították a sérültet.

-boon.hu

Kapcsolódó cikkeink