Fegyveresek ellenőrzik a Krímbe vezető utakat

Téma: 

A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel. A Szevasztopolból és a környező falvakból érkezett fegyveresek újságíróknak azt állították, hogy céljuk megakadályozni ukrán nacionalisták bejutását a Krímbe, s elérni a félsziget csatlakozását Oroszországhoz. Tegnap este Joe Biden amerikai alelnök felhívta telefonon Arszenyij Jacenyuk újonnan megválasztott ukrán miniszterelnököt, és közölte, hogy az Egyesült Államok üdvözli kormánya megalakítását. Az EBESZ közleményt adott ki, melyben azt írja: aggasztják a szervezetet a krími fejlemények. A V4-ek külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter Kijevben és Donyeckben folytatnak ma megbeszéléseket.

A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, s átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket - jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.

A feloszlatott Berkut rendőri rohamosztag egyenruhájába öltözött fegyveresek, illetve karszalagot - az orosz zászló színeivel - viselő civilek tucatjai betonakadályokat létesítettek, és golyószóróknak tüzelőállásokat építettek ki (szintén orosz zászlókkal fellobogózott homokzsákokkal) a két településnél.A Szevasztopolból és a környező falvakból érkezett fegyveresek újságíróknak azt állították, hogy céljuk megakadályozni ukrán nacionalisták bejutását a Krímbe, s elérni a félsziget csatlakozását Oroszországhoz.Az Unian jól tájékozott forrásokra hivatkozva csütörtök éjszaka beszámolt arról is, hogy másfél tucatnyi katonai teherautón érkezett ismeretlen fegyveresek egy csoportja lezárta a szevasztopoli nemzetközi repülőtérre, Belbekre vezető utat is, illetve annak a vendégháznak a körzetét, ahol egykoron Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, illetve más magas beosztású állami vezetők is nyaraltak.

Előzőleg csütörtök hajnalban helyi orosz fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését.

Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím, Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt.A Krím félszigeti Szevasztopolban állomásozik az orosz Fekete-tengeri Flotta, amely egy 2010-ben, Janukovics elnökké választása után aláírt szerződés értelmében 2042-ig használhatja az oroszok számára stratégiailag és érzelmileg is fontos haditengerészeti támaszpontot.Washington támogatja JacenyukotJoe Biden amerikai alelnök csütörtök este felhívta telefonon Arszenyij Jacenyuk újonnan megválasztott ukrán miniszterelnököt, és közölte, hogy az Egyesült Államok üdvözli kormánya megalakítását - jelentette be a washingtoni Fehér Ház.Az Egyesült Államok támogatja az ukrán vezetést abban, hogy kikerüljön a politikai válságból, helyreállítsa a rendet, reformokat vezessen be az egészséges gazdaság kialakítása érdekében, tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit és jó viszonyt alakítson ki szomszédaival - tette hozzá Biden.

z új ukrán kormány amerikai elismerése szempontjából fontos ez a telefonhívás - jegyezte meg tudósításában az AP amerikai hírügynökség.

Washington korábban kijelentette, hogy a fővárosból való elmeneküléssel Viktor Janukovics ukrán államfő lemondott hatalmáról, bár Janukovics közleményben tagadta ezt. Biden többször beszélt vele korábban, a válság napjaiban.Aggasztják az EBESZT a krími fejleményekA krími fejlemények nagyon aggasztják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) csütörtökön Bécsben kiadott közleménye szerint."Nyomatékosan arra kérek minden érintett felet, hogy felelősségteljesen és óvatosan járjon el ebben a bizonytalan helyzetben" - írta Didier Burkhalter svájci külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke a kommünikében. Ezenkívül arra kért minden felet, hogy "tegyen meg minden lehetséges intézkedést az esetleges további erőszakos cselekmények elkerülése érdekében, és tartózkodjon mindenféle erőszakos tettől".A svájci Tim Guldimann, az EBESZ elnökének ukrajnai különmegbízottja és a finn Astrid Thors, a szervezetnek a nemzeti kisebbség ügyében felelős főbiztosa "a következő napokban" a Krímbe utazik - tette hozzá az elnök.Csütörtökön több tucatnyi fegyveres elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaság kormányának és parlamentjének épületét Szimferopolban, és az épületre kitűzte az orosz zászlót. A parlament ezután menesztette a kormányt, és új miniszterelnököt választott Szergij Akszjonovnak, a törvényhozás Orosz Egység nevű frakciójának vezetője személyében. Majd a regionális törvényhozás népszavazást írt ki május 25-ére a köztársaság autonóm státusáról és jogköreinek kibővítéséről.Kijevben és Donyeckben tárgyalnak a V4-ekKijevben és Donyeckben folytatnak ma megbeszéléseket a V4-ek külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter.Martonyi János szlovák és cseh kollégájával, valamint a lengyel külügyi tárca képviselőjével Kijevben a tervek szerint Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel, Vitalij Klicskóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével és várhatóan Julija Timosenkóval találkozik. Az ukrán fővárosból Donyeckbe utaznak tovább, ahol a kormányzóval és az orosz közösség képviselőivel egyeztetnek.

Azért utaznak a külügyi vezetők Ukrajnába, hogy segítsék az ország demokratizálódását és a jelenlegi nehéz helyzet mielőbbi megoldását - mondta a magyar külügyminiszter elindulása előtt az MTI-nek. Hangsúlyozta, a V4-ek ezzel a látogatással is világossá akarják tenni, hogy a területileg egységes, szuverén és független Ukrajna mellett foglalnak állást, olyan ország mellett, amely teljes mértékben figyelembe veszi a demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, így az emberi és a kisebbségi jogokat is. A tárcavezető szerint a látogatás alkalmat ad arra is, hogy a V4 országai kifejezzék aggodalmukat a krími események miatt. Lényeges, hogy ne történjen több erőszakos cselekmény a Krímben, és elkerülhetővé váljon, hogy további áldozatai legyenek a válságnak - mondta.

Martonyi János szombaton Kárpátaljára látogat, Ungváron és Beregszászon a magyar közösség vezetőivel és egyházi vezetőkkel tárgyal.
 
-mti-

Kapcsolódó cikkeink

Szeparatista fegyveresek elfoglaltak egy tévétornyot Donyeck megyében

Automata gépkarabélyokkal felfegyverzett oroszbarát szakadárok elfoglaltak a tévétornyot csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszkban - jelentették a helyszínről tudósító újságírók.

MTI/EPA

Aggódnak az utazási vállalkozások, mert zuhanórepülésben vannak a csoportos törökországi nyaralásokra szóló megrendelések a közelmúlt terrorcselekményei miatt - írta pénteki számában a Magyar Idők.

Fegyveresek ismét elfoglalták a rendőrség épületét Kramatorszkban

Automata gépkarabélyokkal felfegyverzett, terepszínű ruhát és símaszkot viselő ismeretlenek ismét megszállták hétfőn a városi rendőrkapitányságot a Délkelet-Ukrajnában lévő Donyeck megyei Kramatorszkban.

Szakadár fegyveresek ostromolnak egy ukrán határőr-alakulatot

Súlyos harcok bontakoztak ki hétfőn reggel egy kelet-ukrajnai határőr-laktanyánál, amelyet mintegy négyszáz szakadár fegyveres vett ostrom alá - jelentették orosz és ukrán hírügynökségek.

 

2021. május 10., hétfő, Ármin,Pálma