Gülen: Erdogan rendezte meg a júliusi sikertelen puccskísérletet

Téma: 

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendezte meg a július 15-i sikertelen puccskísérletet - jelentette ki a dpa német hírügynökség által pénteken közölt interjúban Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő muszlim hitszónok, akit Ankara a puccskísérlet kitervelőjének tart.

“Az elmúlt napokban annyi bizonyíték került napvilágra, hogy immár bizonyossággal kijelenthetem ezt” – mondta Gülen a dpa-nak, a Die Zeit német hetilapnak és az El País spanyol napilapnak közösen adott interjújában saylorsburgi otthonában.

MTI/AP/Selahattin Sevi

Gülen 1999 óta él a pennsylvaniai városban.

Erdogan állítólag évekkel előre eltervezte az államcsíny-kísérletet, és “csak a megfelelő alkalomra várt” – folytatta a történtekért hazájában felelőssé tett hitszónok, Erdogan egykori mentora.

Ankara az események után átfogó társadalmi tisztogatásba kezdett, és megkezdte az általa FETÖ-nek (Fethullahci Terör Örgütü, Fethullahista Terrorszervezet) nevezett gülenista mozgalom bástyáinak felszámolását.

Erdogan árnyékállam kiépítésével vádolja a 78 éves Gülent, akinek kétségkívül nagy a hatalma a török igazságszolgáltatáson belül. A török elnök többször követelte a hitszónok kiadatását az Egyesült Államoktól, egyelőre hiába.

Forrás: MTI

Kép: MTI/AP/Selahattin Sevi

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

A vasárnap záruló vb vége előtt kijelenthető, hogy Magyarország sikeresen rendezte meg a 17.

EPA

Sikertelen államcsínykísérletnek nevezte Liviu Dragnea, a román kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az augusztus 10-i bukaresti tüntetést, amelynek célja szerinte a kormány erőszakos megdöntése volt.

MTI/AP/Burhan Özbilici

Törökország nyílt beszédre vár uniós csatlakozásáról - jelentette ki a török elnök.

MTI/EPA/Sedat Suna

A törökországi puccskísérlet alatt két vadászgép is célkeresztbe vette a nyaralásáról visszatérő Recep Tayyip Erdogan gépét pénteken, ám rejtélyes okokból nem likvidálták a török elnököt.

2019. július 18., csütörtök, Frigyes