Közel az új osztrák kormány megalakulása

Írta: itv , - Frissítve: 19th November, 2017 - 9:11am

Téma: 

Megint meg kellett hosszabbítani a koalíciós tárgyalásokat Németországban, mert a négy párt képviselői nem tudnak megegyezni több fontos kérdésben, ilyen például a bevándorlás ügye is. Az is lehet, hogy Angela Merkel elbukik, és előrehozott választást kell tartani, bár ez ellen küzd minden párt. Sokkal jobban állnak az osztrák koalíciós tárgyalások, ott a bevándorlás korlátozásáról is gyorsan megegyezés született.

Már az októberi választások éjszakáján egyértelmű volt, az osztrák szavazók leginkább néppárti-szabadságpárti kormányt látnának legszívesebben. Rövidesen meg is indultak a koalíciós tárgyalások, és egyelőre úgy tűnik, nincs messze a megállapodás. A leendő kormányfő azt mondta: a biztonsági és védelmi kérdések terén már egyezségre is jutottak.

Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt vezetője, úgy fogalmazott: a szabadságpárt legfontosabb célkitűzéseiben, vagyis a terrorizmus és az illegális bevándorlás elleni küzdelemben egy véleményen van Sebastian Kurz megválasztott kancellárral.

A gördülékeny tárgyalások ellenére kérdéses, hogy karácsony előtt le tudják-e zárni a koalíciós egyeztetéseket. Ennek egyik legfőbb oka a zöldpárti államfő, Alexander Van der Bellen beavatkozása a tárgyalásokba.

Közben elemzők szerint az osztrák elnök meg kívánja akadályozni, hogy a választásokon bevándorlásellenes programmal indult szabadságpárt több kulcspozíciót is kapjon a kormányban, így például a külügyi, illetve a belügyi tárcát. Sőt, Alexander van der Bellen egyenesen azt mondta: vannak olyan FPÖ-s képviselők, akiket nem lesz hajlandó miniszternek kinevezni.

Nincs előrelépés Berlinben

Ezalatt Berlinben is folytatódtak a pénteken félbeszakított koalíciós tárgyalások. Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió székháza előtt szombaton délelőtt érezhető volt a feszültség. A szabaddemokraták elnöke, Christian Lindner azt mondta: vasárnap estig ad határidőt, ha addig nem egyeznek meg, a tárgyalások zátonyra futhatnak.

Horst Seehofer, a bajor keresztényszociális párt elnöke azt mondta, bár vannak olyan zöld párti képviselők, akikkel “bármikor szívesen koalícióra lépne, sajnos a párt más tagjaival is egyezségre kell jutnia.” Az úgynevezett Jamaica-koalíció négy pártja, a kereszténydemokrata unió, a bajor keresztényszociális unió, a liberális FDP és a Zöldek utolsó tervezett egyeztetését pénteken hajnalban 15 órányi tárgyalás után szakították félbe a politikusok.

Eddig még a legfontosabb kérdésekben sem sikerült megegyezniük: a Zöldek ugyanis például támogatnák a szíriai bevándorlók családegyesítését, vagyis Németországba engednék a már ott tartózkodó szírek családtagjait is. Ezt a leendő koalíció többi pártja elutasítja.

Forrás: hirado.hu, M1

Kapcsolódó cikkeink