Növelheti a terrorveszélyt az uniós határvédelmi javaslat

Téma: 

Uniós csúcsot tartanak Salzburgban, ahol az egyik fontos téma az Európai Bizottság új határvédelmi javaslata. E szerint jelentősen növelnék az uniós határőrség létszámát, de közben jogokat vennének el a külső határt eddig őrző tagállamoktól, például Magyarországtól is. Nem csak a magyar kormánynak, de a görögöknek, az olaszoknak és a spanyoloknak sem tetszik a javaslat.

Annak idején, amikor Magyarország aláírta az Európai Unióba való csatlakozási szerződést, még szó sem volt bevándorlásról és arról, hogy kivennék a nemzetállamok kezéből a határőrzés feladatát – jelentette ki Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője. Hozzátette, ez egy teljesen új dolog az EU részéről, amellyel most a tagállamok szembesülni kényszerülnek.
 
MTI/AP/Santi Palacios
 

Az elképzelés az lenne, hogy a jelenlegi 1500 fős Frontex létszámát 10 ezerre növelnék. Ebből csak 3 ezer fő lenne a saját, úgynevezett „Frontex-zsoldos”, 7 ezer főt pedig a különböző tagállamoktól kölcsönöznének a tervek szerint – magyarázta a szakértő az M1 esti műsorában.

Magyarország esetében erős határvédelemről lehet beszélni

Mint mondta, az általános munkarendnek megfelelően naponta 2500-3000 ember tudna szolgálatot teljesíteni a határokon, köztük osztódna el az operatív, a támogatói és a kitoloncolási feladatok elvégzése. Hozzátette, ez a szám azonban nagyon kevés lenne a határok megvédéséhez.

Magyarország tekintetében ennél sokkal erősebb határvédelemről lehet beszélni, sokkal magasabb a katonák, a rendőrök, valamint a határvadászok száma, a magyar-szerb és a magyar-román határvonalon egyaránt – hangsúlyozta.

Belbiztonsági kockázat

Arról is beszélt, hogy jelentős belbiztonsági kockázata lenne annak, ha az unió területén 10 ezer katonát vezényelnének a határokra, komoly terrorveszéllyel néznénk szembe.

Ha a Frontex bírálná el, hogy kit engednek be a tranzitzónák területére, az összeurópai biztonság lenne veszélyeztetve – mondta Georg Spöttle.

Az unió szerint minden tagállamnak ki kell vennie a részét Afrika megsegítésében

Az EU szerint minden tagországnak azonos arányban kellene kivennie a részét az afrikai migránsok megsegítésében, még akkor is, ha nem rendelkeztek a történelem során afrikai gyarmatokkal. Georg Spöttle szerint ez valószínűleg GDP arányos terhelés alapján történne az országok szempontjából.

A szakértő ezt a javaslatot értelmetlennek tartja, szerinte az erre szánt anyagi forrásokat inkább egy valóban ütőképes Frontex létrehozására kellene fordítani, amely így meg tudná védeni a külső, tengeri határokat.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI/AP/Santi Palacios

Kapcsolódó cikkeink

Illusztráció

Ittasan vezetett - Vádemelési javaslat a külföldi sofőrrel szemben. Szerencs belterületén állítottak meg a rendőrök közúti ellenőrzés során 2013. július 24-én 03 óra 22 perckor egy olasz rendszámú személygépkocsit.

Soros György szerint a romák ellen irányul az a négy európai uniós (EU) tagállam által megfogalmazott javaslat, amely a "szociális turizmussal" szembeni védekezésként korlátozná az EU-n belüli szabad mozgást - jelentette csütörtökön a spanyol hírügynökség.

MTI Fotó

A kanyarós esetek számának jelentős mértékű növekedése miatt az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetsége tíz pontban sorolja fel javaslatait az átoltottság mértékének javítására az Európai Unióban – közölte az...

OGY – Szülői beleegyezéshez kötné az iskolák egyházi kézbe adását egy Fidesz-javaslat

A szülők legalább felének beleegyezéséhez kötné a települési óvodák és iskolák valamely egyháznak való átadását a fideszes Pánczél Károly.

2019. június 27., csütörtök, László