Rómával nehezebb lesz megállapodnia Berlinnek, mint Madriddal

Írta: itv , - Frissítve: 13th August, 2018 - 10:12am

Téma: 

Megnyíltak az első bajorországi nagy menekültközpontok: mostantól visszafordítják azokat a menekülteket a német határról, akik Spanyolországnál lépték át az uniós határt.

Persze, ez nem mindenkire érvényes, hiszen a kiskorúakat nem küldhetik vissza – jelentette a közmédia németországi tudósítója az Európai Idő szombati műsorában. Hozzátette, a spanyolokkal megkötött megállapodás mintájára Berlin az olaszokkal és a görögökkel is meg szeretne állapodni, azonban velük előreláthatólag nem lesz olyan könnyű megállapodnia a német kormánynak, mint Madriddal, ugyanis ők kemény feltételeket fognak várhatóan szabni.
 
EPA
 

Olaszország a jelenlegi helyzetében nehezen lesz rávehető erre, különösen amióta Merkel kormányának rendkívül sok fejfájást okoz az új római kormány, és még a koalíciós partnerénél keményebb migrációs politikát képviselő Seehofernek is igen kevés az az esélye, hogy bilaterális egyezményt kössön Rómával – hangzott el az Európai Időben, a Kossuth Rádión.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink