Szerbia, Montenegró és Magyarország között már utazhatnak a védettek

Téma: 

Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta, „ha minden jól megy”, hamarosan elmondható, hogy már 4 millió magyart sikerült beoltani és ezáltal megvédeni őket a járványtól. „Újabb lépést tehetünk tehát a normalitás irányába, ami lehetővé teszi, hogy egyes országokkal megállapodjunk az állampolgáraink karantén- és tesztmentes utazásáról” – emelte ki.

Ha minden jól megy, hamarosan elmondhatjuk, hogy már 4 millió honfitársunkat tudtuk beoltani és ezáltal megvédeni...

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. április 29., csütörtök

Azt írta: Nikola Selakovic szerb és Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszterrel csütörtökön megállapodtak arról, hogy országaik oltási igazolványait kölcsönösen elismerik.

MTI Fotó Ujvári Sándor

Így a beoltottak péntektől szabadon utazhatnak Magyarország és Szerbia, valamint Magyarország és Montenegró között. Minderről megkezdték az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is – közölte Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Ujvári Sándor

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Újabb jó hír a már beoltottak részére.

MTI Fotó Komka Péter

Szerdától kezdve a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk – közölte Tomás Petrícek cseh külügyminiszter...

MTI Fotó Máthé Zoltán

A kedvezménnyel az országos múzeumokat és tagintézményeiket, több mint harminc nemzeti és történelmi emlékhelyet, műemléket lehet meglátogatni, miután a koronavírus-járvány miatt elmaradtak az osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások.

Schöpflin György EP képviselő

Európai Parlament Külügyi Bizottsága ma szavazott a Szerbia-jelentésről.

2021. május 10., hétfő, Ármin,Pálma