Valami nagyon sugárzik Fukusimában

Téma: 

A Fukusima-1 atomerőmű területén erősen sugárzó radioaktív forrást észleltek, amely a megengedett határérték százszorosát bocsátja ki - közölte pénteken a létesítményt üzemeltető TEPCO japán energiavállalat.

A sugárzó forrásra az öt évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű alagsori helyiségeiben nagy mennyiségben keletkező sugárszennyezett víz tárolására kialakított föld alatti helyiségekben bukkantak. A tárolót három évvel ezelőtt építették, de már nem használják, mert több helyen szivárgott.

MTI/EPA/Franck RobichonA TEPCO szinte minden vizet kiszivattyúzott ebből, illetve egy másik, ugyanilyen tárolóból, de azóta is folyamatosan ellenőrzi a sugárzás mértékét környezetében. Az adatok szerint egy héttel ezelőtt a sugárzás szintje ezen a helyen 87 becquerrel volt, míg most eléri a 9300 becquerrelt. Egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a sugárzás hirtelen megugrását.A TEPCO tájékoztatása szerint ezekben a tárolókban még maradt kis mennyiségű sugárszennyezett víz, de azt biztonságosan elszigetelték.Forrás: MTIKép: MTI/EPA/Franck Robichon

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

A teremtésnek terve van velünk, ezért értéket kap az embernek minden lépése, és ez nagyobb öröm, mint a pillanatnyi jó közérzet – fogalmazott Erdő Péter bíboros az M1-nek adott karácsonyi interjúban, hétfőn este.

Szombaton ismét nagyon erős lehet az UV-B sugárzás

Szombaton ismét nagyon erős UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Heller Ágnes: Nagyon rossz miniszterelnök volt Gyurcsány Ferenc

A most egy osztrák liberális lapnak nyilatkozó filozófus tagja annak az értelmiségi körnek, amelyik a Népszava korábbi információi szerint január elején rávette Bajnai Gordont, támogassa a közös ellenzéki lista ötletét.

2020. december 4., péntek, Borbála,Barbara