Megkezdik a felkészülést a Renegátok

Jövő héttől véget ér a nyári szünet a Miskolci Renegades játékosainak. A 2013-14-es szezonban a csapat legfontosabb célja a Divízió II.-ben való eredményes részvétel, erre már szeptembertől edzőmérkőzésekkel készülnek. A szakmai hátteret továbbra is az amerikai Phillip Hilderbrand biztosítja.

„Onnan folytatjuk ősszel, ahol a nyár elején abbahagytuk” – jelentette ki Phillip Hilderbrand edző. „A legfontosabb feladatunk az újoncok felzárkóztatása és a meccsrutinjuk növelése.”
Az amerikai szakember már évek óta segíti a Miskolci Renegades felkészülését, ma újabb egy éves együttműködésről állapodott meg a csapattal. A következő hetekben-hónapokban megkezdődik az az intenzív felkészülés, amely már a tavasszal induló Divízió II. küzdelmeihez adja meg a kondíciót és állóképességet a játékosoknak. – mondta Gável Iván, az egyesület elnökségi tagja.
A tájékoztatón elhangzott: az eredeti tervekben ősszel is több mérkőzés szerepelt, de a Blue Bowl kupát a kevés jelentkező miatt nem rendezi meg a Magyar Amerikai Football Szövetség, az ifi bajnoksághoz pedig kevés a Renegades kerete. A létszámot egyébkén az ősz folyamán egy újabb toborzással akarják növelni, amelyre korosztálytól függetlenül várják majd az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkeink

hirado.hu

Hétfőn kezdik kézbesíteni a 7,9 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt.

 

EPA

James Mattis amerikai védelmi miniszter már utasította is Joseph Dunfordot, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét az új dél-ázsiai stratégia megvalósításának előkészítésére - derült ki a védelmi miniszter helyi idő szerint későn este kiadott...

MTI Fotó Balázs Attila

Az oltási tervnek megfelelően, az egészségügyi dolgozók oltása mellett csütörtökön fokozatosan megkezdődik az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak oltása is – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szerda este az MTI-t.

2021. május 10., hétfő, Ármin,Pálma