Miskolci Renegades -BAFC Kupa döntő

Hatalmas csatában megszerezte idei első kupagyőzelmét a Miskolc Renegades gárdája. A Székesfehérváron tartott döntőben 43-17 arányban múlták felül a Budapesti Green Eagles-t.

A BAFC-kupa döntőjére ismét kimerítő buszozás után érkezett a miskolci csapat, ez azonban nem látszódott meg a játék kezdésénél, hiszen már az első támadásból toucdownt szerzett a Renegades, Lakatos Bence remek futásának köszönhetően, 6:0.

A folytatásban Lippai Péter volt eredményes egy futást követően. A védelem egy safety-t is szerzett, így alig 10 perc alatt már 14-0 volt az állás. Ekkor kezdett magához térni a budapesti csapat is, előbb 14:3, majd 14:10 lett az eredmény. A félidőre minkét csapat kifulladt egy kicsit, 20:17-tel vonultak le a pályáról.

Az utolsó két negyedre a Renegadesnek sikerült megtalálni az összhangot, végig sikeresen hárították az Eagles támadásait, 0 ponton tartva az ellenfelet. Csőke Bence Interception-t fogott, Janocskó Kornél pedig safety-t ért el, ráadásul újabb touchdownokkal és extra pontokkal növelték előnyüket, így a mérkőzés végére már 43-17-et mutatott az eredményjelző.

Pontszerzők a miskolciaknál: Lakatos Bence (4TD), Lippai Péter (1TD), Huszár Gábor (1 TD elkapás, Farkas Máté passzából), Bakó Botond (3 extra pont), Janocskó Kornél (1 safety), Nagy Levente (1 safety).

A BAFC –Kupát így a Miskolc Renegades nyerte 3 győzelemmel, második a Budapest Green Eagles, harmadik a Fehérvár Enthroners.

Kapcsolódó cikkeink

Idegenben, főlényes győzelemmel köszörülte ki a két héttel ezelőtti csorbát a Miskolc Renagedes. Székesfehérváron a Fehérvár Koronázók fölött 34:0 arányban diadalmaskodott a csapat, és jutott tovább a június végi elődöntőbe.

Meggyőző fölénnyel nyerte meg első haza mérkőzését a Miskolci Renegades Amerikai futball csapat. A Budapesti Zöld Sasok ellen 59-6 arányban győzedelmeskedtek az arany mezben játszó Renegátok.

Hazai pályán szenvedett vereséget a Miskolc Renegades. A csapat a kétszeres Magyar Bajnok, Győr White Sharks-tól kapott ki 13-39-re. Nagy lendülettel kezdett második BAFC kupa-béli meccsén a Miskolc Renegades.

Ismét dobogós a Miskolc Renegades

Hatalmas küzdelemben szerezte meg idei második Aréna ezüstjét a Miskolci Renegades csapata. A hétvégén Nyíregyházán megrendezett I.

2021. június 24., csütörtök, Iván