HÍREK
György László: Nagy segítséget jelent a diákoknak a Tanítsunk Magyarországért program
Életre szóló élményt adnak és nagy segítséget jelentenek a 6-8. osztályosoknak az útkeresésben a Tanítsunk Magyarországért program részeként megvalósuló vállalatlátogatások – mondta a programért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.
György László a program vállalati mentortalálkozóján arról beszélt: ahogy a világon mindenhol, így Magyarországon is vannak a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső települések, az ott felnövő gyerekek pedig, jellemzően az általános iskola befejeztéig nem hagyják el a településük határát – írja az MTI.
Ennek az a következménye, hogy ők az országos statisztikák alapján 54 százalékban korai iskolaelhagyóvá válnak, vagyis nem szereznek szakmát középfokon.
Túl nagy megpróbáltatás nekik az utazás és a beilleszkedés az új közösségbe – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a településen túli világ bemutatásában fontos szerepet játszanak a vállalatlátogatások.
György László elmondta azt is, hogy a 2018-ban indult Tanítsunk Magyarországért programban jelenleg 22 egyetemről 784 egyetemista mentorál 3598 általános iskolást 108 intézményben heti rendszerességgel.
A kormánybiztos kiemelte, a programban részt vevő általános iskolákból két százalékponttal magasabb a továbbtanulás aránya, 96 százalék helyett 98 százalék, továbbá jelentősen nagyobb azok aránya, akik nem műhelyiskolába mennek, hanem szakképzésbe, tehát nem részszakmát kezdenek el tanulni, hanem teljes értékű szakmát.
A cél az, hogy két éven belül legyen legalább kétezer mentor, akik tízezer általános iskolással foglalkoznak, mert akkor mindenkit elérnek, akinek a program segítséget jelenthet
– hangsúlyozta.
Losonc Krisztina, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány főigazgatója elmondta, hogy 2019 óta mintegy 140 vállalatlátogatást szerveztek a fiatalok számára, jelenleg pedig 64 partnervállalata van a szervezetnek, amelyek megtalálhatók a program honlapján.
Tarr Zoltánt a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
