HÍREK
Könyves Vasárnap Miskolcon
Az Országos Könyvtári Napok zárónapján, október 11-én rendezik meg – már hagyományosan – a Könyves Vasárnapot, mely a szó szoros és átvitt értelmében is hab lesz a tortán. Ez a nap igazi családi rendezvény, melynek során a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey A. u. 11.) 10 órakor nyit és délután 2 óráig várja a látogatókat.
A nap elején egy mesés családi vetélkedő részeseivé válhatunk, játékos feladatok kínálnak kellemes időtöltést az érdeklődőknek. Az Amíg utazunk/Amíg repülünk címet viselő vetélkedőbe az említett két regény írója, Gévai Csilla is bekapcsolódik, így téve még érdekesebbé a versengést. Lesznek ügyességi és készségfejlesztő játékok, valamint kézműves foglalkozások is. A délelőtt során Gryllus Vilmos Kossuth-díjas előadóművész gyerekeknek szóló koncertje teszi emlékezetesebbé a napot. A program zárásaként kerül sor az Olvasók Királynője és Királya című megyei irodalmi játék értékelésére, és az ünnepélyes koronázásra Gévai Csilla közreműködésével. Ekkor köszöntjük a könyvtár legidősebb, legfiatalabb és legszorgalmasabb olvasóját és ekkor vágjuk fel közösen az Olvasók tortáját.
Sürgős fellépést sürgetett az energiaárak kezelésére az Európai Tanács.
