2024 March 28 Thursday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Hajrá, magyarok! Rajtol az év sporteseménye, újra Magyarországon a vizes sportok szerelmeseinek a szeme

Forrás: hirado.hu Kép: MTI Fotó

Öt év után ismét Magyarország ad otthont a vizes világbajnokságnak június 18. és július 3. között. Budapest mellett három vidéki város, Debrecen, Sopron és Szeged lesz a házigazdája az év legnagyobb magyarországi sporteseményének. A versenyek a műúszás selejtezőivel már ma elkezdődnek, a nyitóünnepségre szombaton kerül sor, ekkor kezdődnek az úszóprogramok is. Női pólósaink hétfőn, a férfiak pedig kedden szállnak először vízbe. A több mint két hétig tartó sporteseményt az M4 Sport és az M4sport.hu élőben közvetíti.  

A 2021-ben elhalasztott vizes világbajnokságnak 2022-ben Fukuoka adott volna otthont, azonban a járványhelyzet miatt a japán város visszalépett a rendezéstől, így idén május helyett 2023 júliusára tolták a torna megrendezését.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnöke, Huszain al-Muszallam februárban jelentette be, hogy Fukuoka helyett hazánk rendezheti a vizes sportok idei világbajnokságát. A döntést azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

A rendezvénynek Budapest mellett, Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. A nyílt vízi úszás számait pedig Budakalászon, a Lupa-tónál tartják.

A legfrissebb adatok szerint 191 ország jelezte részvételét az év legnagyobb magyarországi sporteseményére. Oroszország és Fehéroroszország versenyzői viszont nem indulhatnak.

A szervezők bíznak benne, hogy akárcsak 2017-ben, idén is magas színvonalú világbajnokságot rendezhet Magyarország.

„A világbajnokság ismét óriási lökést adhat a magyar úszósportnak, a vízilabdázóknak, de talán a műugróknak és műúszóknak is. Újra hazai medencében láthatjuk olimpiai bajnokunkat, Milák Kristófot, Hosszú Katinka a szurkolóktól hajtva remélhetőleg közelebb kerül a századik éremhez, Rasovszky Kristóféknak is nagy esély, hogy itthon úszhatnak, és az olimpiai bronzérmes vízilabda-válogatottjaink számára is óriási élmény hazai pályán játszani” – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki a szervezőbizottság elnöki tisztét tölti be.

Öt éve a magyar csapat két arannyal (Hosszú Katinka), öt ezüsttel és két bronzzal zárta a tornát.

Az érdeklődést jelzi, hogy már az első körben szinte azonnal elfogytak a belépők a férfi vízilabdadöntőre, illetve az úszóversenyek június 20-i fináléjára, de a legtöbb számra még lehet jegyet venni.

Az úszóversenyeket ezúttal az első héten, június 18. és 25. között rendezik a Duna Arénában.

A szombattól szombatig tartó úszóversenyek előfutamai június 18-án reggel 9 órától kezdődnek, a középdöntők és a finálék pedig 18 órakor kezdődnek.

Milák Kristóf és Szabó Szebasztián vállalta a legtöbb számot: egyaránt négy-négy egyéni távon tervezik az indulást. Az olimpiai bajnok Milák mindhárom pillangószámban, valamint 200 gyorson száll vízbe. A rövidpályás Európa-bajnok Szabó Szebasztián pedig négy sprintszámot úszik 50–100 méteren, gyorson és pillangóban. A két úszóra a kapitány számít a 4×100-as gyorsváltóban is.

Hosszú Katinka három egyéni számban indul: a 200–400 vegyes és 200 pillangó szerepel a riói olimpiai aranyérmes programjában.

Sós Csaba szövetségi kapitány abban bízik, hogy legalább annyi, de inkább több érmet nyerünk, mint a tavalyi ötkarikás játékokon, amikor a magyar úszók egy aranyat (Milák Kristóf 200 m pillangó)  és két ezüstöt (Millák 100 m pillangó, Rasovszky Kristóf 10 km nyílt vízi úszás) szereztek.

Az úszással párhuzamosan zajlanak majd a szinkronúszó versenyek a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában, míg a vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont.

Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók 18 órától és 19:30-tól.

Kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, mert itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19:30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe. Öt évvel ezelőtt a férfi vízilabda-válogatott a döntőig menetelt, ott azonban a horvátok megállították a mieinket.

Akárcsak 2017-ben, most is lesz szurkolói zóna. Akinek nem sikerül jegyet váltani, az élőben is szurkolhat majd a Margitszigeten, ahol több mint 50 ezer embert várnak a 17 nap alatt.

A FINA 2022 vizes vébé főbb helyszínei és időpontok:

  • Úszás és műugrás, Duna Aréna – Budapest, június 18–25.
  • Nyílt vízi úszás, Lupa-tó – Budakalász,  június 26–30.
  • Műúszás (szinkronúszás) Hajós Alfréd komplexum Széchy Tamás medence – Margitsziget, Budapest, június 17–25.
  • Műugrás: Budapest, Duna Aréna, június 26.–július 3.
  • Vízilabda: június 20.–július 3.
  • Csoportmeccsek, keresztbejátszás, negyed-, elődöntők, döntők – Hajós Alfréd komplexum – Margitsziget, június 28.–július 3.
  • Csoportmeccsek, keresztbejátszás és helyosztók – Szeged, június 26–30.
  • Vízilabda csoportmeccsek – Debrecen, június 20–24.
  • Vízilabda csoportmeccsek – Sopron, június 20–24.

Az úszás menetrendje, magyar érdekeltségű számok 

Június 18.
Előfutamok 9.00: női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma), férfi 400 m gyors, női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma ), férfi 50 m pillangó (Szabó Szebasztián, Milák Kristóf), női 400 m gyors, férfi 100 m mell (Takács Tamás), férfi 400 m vegyes (Holló Balázs, Kós Hubert), női 4×100 m gyorsváltó (Gyurinovics Fanni, Pádár Nikolett, Verrasztó Evelyn, Senánszky Petra, Molnár Dóra), férfi 4×100 m gyorsváltó (magyar csapat indul).
Elődöntők: 18.00: női 100 m pillangó, férfi 50 m pillangó férfi 100 m mell női 200 m vegyes.
Döntők: férfi 400 m gyors, női 400 m gyors, férfi 400 m vegyes, női 4×100 m gyorsváltó, férfi 4×100 m gyorsváltó.

Június 19.
Előfutamok 9.00: női 100 m hát (Burián Katalin), férfi 100 m hát (Kovács Benedek Bendegúz), női 100 m mell (Halmai Petra), férfi 200 m gyors (Milák Kristóf, Németh Nándor), női 1500 m gyors (Mihályvári-Farkas Viktória).
Elődöntők 18.00: férfi 100 m hát, női 100 m mell, női 100 m hát, férfi 200 m gyors.
Döntők férfi 100 m mell, női 100 m pillangó, férfi 50 m pillangó,  női 200 m vegyes.

Június 20.
Előfutamok 9.00: férfi 50 m mell (Gál Olivér), női 200 m gyors (Pádár Nikolett), férfi 200 m pillangó (Milák Kristóf, Kenderesi Tamás), férfi 800 m gyors (Kalmár Ákos).
Elődöntők 18.00: férfi 50 m pillangó, női 200 m gyors, férfi 200 m pillangó.
Döntők 18:00: férfi 200 m gyors, női 1500 m gyors, női 100 m hát, férfi 100 m hát, női 100 m mell.

Június 21.
Előfutamok 9.00: női 50 m hát (Komoróczy Lora Fanni), férfi 100 m gyors (Németh Nándor, Szabó Szebasztián), férfi 200 m vegyes (Kós Hubert, Török Dominik Márk), női 200 m pillangó (Kapás Boglárka, Hosszú Katinka), 4×100 m vegyes (mix) vegyes váltó.
Elődöntők 18.00: férfi 100 m gyors, női 50 méter hát, női 200 m pillangó, férfi 200 m vegyes.
Döntők; férfi 800 m gyors, női 200 m gyors, férfi 200 m pillangó, férfi 50 m mell, 4×100 m vegyes (mix) vegyes váltó.

Június 22.
Előfutamok 9.00: női 100 m gyors (Gyurinovics Fanni), férfi 200 m hát (Telegdy Ádám, Kovács Benedek Bendegúz), női 200 m mell (Békési Eszter), férfi 200 m mell, női 4×200 m gyorsváltó (Pádár Nikolett, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Késely Ajna)
Elődöntők 18.00: női 100 m gyors, férfi 200 m mell, női 200 m mell, férfi 200 m hát.
Döntők: női 200 m pillangó, férfi 100 m gyors, női 50 m hát, férfi 200 m vegyes, női 4×200 m gyorsváltó.

Június 23.
Előfutamok 9.00: férfi 100 m pillangó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián), női 200 m hát (Burián Katalin, Molnár Dóra), férfi 50 m gyors (Szabó Szebasztián, Lobanovszkij Maxim), női 50 m pillangó (Varga Dominika), férfi 4×200 m gyorsváltó (magyar csapat indul), női 800 m gyors (Késely Ajna)
Elődöntők 18.00: férfi 100 m pillangó, női 200 m hát, férfi 50 m gyors, női 50 m pillangó.
Döntők: női 100 m gyors, női 200 m mell, férfi 200 m hát, férfi 200 m mell, férfi 4×200 m gyorsváltó.

Június 24.
Előfutamok 9.00: női 50 m gyors (Senánszky Petra), férfi 50 m hát (Bohus Richárd, Szentes Bence), női 50 m mell (Sztankovics Anna), 4×100 m vegyes (mix) gyorsváltó, férfi 1500 m gyors (Kalmár Ákos).
Elődöntők 18.00: női 50 m gyors, női 50 m mell, férfi 50 m hát.
Döntők: női 50 m pillangó, férfi 50 m gyors, férfi 100 m pillangó, női 200 m hát, női 800 m gyors, 4×100 m vegyes (mix) gyorsváltó.

Június 25.
Előfutamok 9.00:női 400 m vegyes (Hosszú Katinka, Mihályvári-Farkas Viktória), férfi 4×100 m vegyes váltó, női 4×100 m vegyes váltó.
Döntők 18.00: férfi 50 m hát, női 50 m mell, női 50 m gyors, férfi 1500 m gyors, női 400 m vegyes, férfi 4×100 m vegyes váltó, női 4×100 m vegyes váltó.

Nyílt vízi úszás:

Június 26.
13.00: Váltó, 6 km (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf)

Június 27.
9.00: férfi 5 km (Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid)
12.00: Nyílt vízi úszás, női 5 km (Rohács Réka, Balogh Vivien)

Június 29
8.00: női 10 km (Olasz Anna, Balogh Vivien)
12.00: Nyílt vízi úszás, férfi 10 km (Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid)

Június 30
9.00: férfi, női 25 km (Gálicz Péter, Kalmár Ákos, Olasz Anna, Rohács Réka)

 

Műugrás

Június 28
10.00: férfi szinkron torony, selejtező
16.00: férfi 3 m, döntő
19.00: férfi szinkron torony, döntő

Július  1.
10.00: női 3 m, selejtező
16.00: női 3 m, középdöntő
19.00: vegyes szinkron torony, döntő

Július 2.
10.00: férfi torony, selejtező
16.00: férfi torony, középdöntő
19.00: női 3 m, döntő

Július 3.
11.00: női szinkron 3 m, selejtező
15.00: női szinkron 3 m, döntő
17.00: férfi torony, döntő

Műúszás

Június 17.
9.00: egyéni, szabadprogram, selejtező
13.00: páros, rövid program, B-csoport, selejtező
16.30: páros, rövid program, A-csoport, selejtező

Június 18.
10.00: szabad kombináció, selejtező
13.00: vegyes páros, rövid program, selejtező
16.00: egyéni, rövid program, döntő

Június 19
10.00: csapat, rövid program, selejtező
16.00: páros, rövid program, döntő

Június 20
9.00: egyéni, szabadprogram, selejtező
14.00: vegyes páros, rövid program, döntő
16.00: szabad kombináció, döntő

Június 21
9.00: páros, szabadprogram, B-csoport, selejtező
12.00: páros, szabadprogram, A-csoport, selejtező
16.00: csapat, rövid program, döntő

Június 22
10.00: csapat, szabadprogram, selejtező
16.00: egyéni, szabadprogram, döntő

Június 23
10.00: csapat, highlight, selejtező
16.00: páros, szabadprogram, döntő

Június 24
10.00: vegyes páros, szabadprogram, selejtező
16.00: csapat, szabadprogram, döntő

Június 25
13.30: vegyes páros, szabadprogram, döntő
15.00: csapat, highlight, döntő
16.30: gála

A női vízilabdatorna menetrendje. A csoportkör (Budapest)

Június 20., 21.00: Magyarország–Kolumbia
Június 22., 21.00: Olaszország–Magyarország
Június 24., 21.00: Magyarország–Kanada

Június 26.: Playoff a negyeddöntőért (Budapest)
14.00: a2–b3, 15.30: a3–b2, 17.00: c2–d3, 18.30: c3–d2

Június 28.: negyeddöntő (Budapest)
13.00: a1–c2/d3, 16.00: b1–c3/d2, 19.30: c1–a2/b3, 21.00: d1–a3/b2

Június 30.: az 5–8. helyért (Budapest)
14.30: a1/c2/d3–b1/c3/d2 (a negyeddöntők vesztesei)
19.30: c1/a2/b3–d1/a3/b2 (a negyeddöntők vesztesei)

Elődöntők (Budapest)
16.00: a1/c2/d3–b1/c3/d2
21.00: c1/a2/b3–d1/a3/b2

Július 2. (Budapest)
13.00: mérkőzés a 7. helyért, 17.00: mérkőzés az 5. helyért

14.30: bronzmérkőzés
20.00: döntő

A férfi vízilabdatorna menetrendje. A csoportkör (Budapest)

Június 21., 21.00: Montenegró–Magyarország
Június 23., 21.00: Magyarország – Brazília
Június 25., 21.00: Magyarország–Grúzia

Június 27.: Playoff a negyeddöntőért (Budapest)
14.00: a2–b3, 15.30: a3–b2, 17.00: c2–d3, 18.30: d2–c3

Június 29.: negyeddöntő (Budapest)
13.00: a1–c2/d3, 16.00: b1–c3/d2, 19.30: c1–a2/b3, 21.00: d1–a3/b2

Július 1.: az 5–8. helyért (Budapest)
14.30: a1/c2/d3–b1/c3/d2 (a negyeddöntők vesztesei)
19.30: c1/a2/b3–d1/a3/b2 (a negyeddöntők vesztesei)

Elődöntők (Budapest)
16.00: a1/c2/d3–b1/c3/d2
21.00: c1/a2/b3–d1/a3/b2

Július 3. (Budapest)
13.00: mérkőzés a 7. helyért, 17.00: mérkőzés az 5. helyért
14.30: bronzmérkőzés
20.00: döntő

Agrárminisztérium: Tovább erősödhetnek a mezőgazdasági együttműködéseink Ugandával.